Mercedes

Lengyelországban épít akkumulátorgyárat a Mercedes

2019.01.23.

A lengyelországi Jaworban fog elektromos autókhoz akkumulátorokat gyártani a Mercedes-Benz. A 200 millió eurós beruházással épülő akkumulátorgyártó-üzem háromszáz munkahelyet teremt. – írta az MTI.

 

A Mercedes-Benz Cars igazgatótanácsának tagja, Markus Schäfer bejelentette: "Teljes termékportfoliónkat elektromosítjuk 2022-ig. Minden egyes modellkategóriában számos elektromos változatot kínálunk majd ügyfeleinknek, ez összesen tíznél is több teljesen elektromos modellt jelent majd. Autóinkhoz saját magunk fogjuk gyártani az akkumulátor egységeket, amit a siker egyik zálogának tekintünk az elektromos mobilitás korában. A fejlett technológiát képviselő motorok gyártása után további technológiai fejlesztésekre készülünk Lengyelországban. Az akkumulátorgyár a második legnagyobb beruházásunk ezen a helyszínen"

A Daimler AG honapján megjelent közlemény szerint az akkumulátorgyár a Mercedes német határtól mintegy 100 kilométerre fekvő Jaworban épülő motorgyára mellett épül fel. A motorgyár a Mercedes-Benz Cars első lengyelországi beruházása. Az üzem az idén kezdi meg a termelést, ezer dolgozóval négyhengeres benzinmotorokat állít majd elő a Mercedes hibrid és hagyományos hajtású modelljeihez.

A Daimler mintegy egymilliárd eurót invesztál akkumulátorgyártó hálózatának fejlesztésébe világszerte. A Mercedes-Benz Cars jelenleg nyolc működő vagy épülő akkumulátorgyárral rendelkezik hat helyszínen, három kontinensen. A lengyelországi lesz a kilencedik.

A németországi Kamenzben 2012 óta folyik az akkumulátor egységek összeszerelése. Itt egy második üzem építése is folyamatban van, amely az idén kezdi meg a termelést. A németországi Untertürkheimben két üzem épül majd. Pekingben a BAIC kínai autógyárral együtt épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes amerikai Tuscaloosa városban működő autógyára mellett is épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes-Benz németországi Sindelfingen autógyára mellett szintén épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes thaiföldi együttműködő partnere, a Thonburi Automotive Assembly Plan (TAAP) Bangkokban épít akkumulátor üzemet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....