rendőrségi eljárás

Letartóztattak egy férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt

2025.01.27.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint január 22-én este egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során - polgárőrök jelenlétében - ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

A rendőrök az egyik, járó motorú autóban egy férfit találtak, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el - így a település közigazgatási területét nem hagyhatta el -, és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le. Az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy a rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult. A rendőr ráesett a motorháztetőre, ahonnan oldalirányban leesett, de meg tudott állni a lábán. A férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését - áll a közleményben.

MTI

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..