rendőrség

Letartóztatták a forgalommal szemben haladó román nőt

2020.01.03.

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 36 éves nőnek, aki a forgalommal szemben közlekedett és balesetet is okozott az M0-ás autóúton.

 

A nőt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Szentendrei Rendőrkapitányság. Kifejtették: december 31-én 1 óra 45 perckor a gyanúsított, aki egy román rendszámú járművel Diósd térségében autózott az M0-s autóúton, ismeretlen okból megfordult és a forgalommal szemben, Diósd irányából Csepel felé tartott.

"A gyanúsított ezzel az ott szabályosan közlekedőket - tekintettel az autóúton érvényben lévő megengedett legnagyobb sebességre is - közvetlen balesetveszélynek tette ki" - emelték ki. A gyanúsított miatt egy szemből érkező autó vezetőjének az ütközés elkerülése érdekében irányt kellett változtatnia, emitt autójával nekiütközött egy másik járműnek.

A rendőrök a szolgálati autójukkal, megkülönböztető fényjelzés használata mellett, a gépjárműből kiszállva, elemlámpával és kézi jelzéssel megállásra szólították fel a nőt, aki mindezt figyelmen kívül hagyva kikerülte a járőröket és továbbhaladt a forgalommal szemben. A járőrök a szolgálati járművel utánamentek, megelőzték és hangosbeszélő készüléken, több nyelven is megállásra szólították fel, de a nő továbbra sem állt meg.

Ezt követően a gyanúsított a járművével hátulról meglökte, majd oldalról is nekiütközött az előtte haladó rendőrautónak. A gyanúsított az általa okozott és észlelt balesetek helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta. A balesetek során senki nem sérült meg.

Az M0-s autóút és a 11-es főút csomópontjában 2 óra 35 perckor a rendőröknek sikerült feltartóztatniuk a járművet és intézkedtek a gyanúsítottal szemben. Az alkoholszonda alkalmazásának eredménye a helyszínen negatív volt; ezután a járőrök a nőt bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt előállították vér- és vizelet-mintavételre.

Mivel a gyanúsított román állampolgár, nincs magyarországi lakhelye, tartózkodási helye, magyarországi kötődése, és a cselekmény során folyamatosan kivonta magát a rendőrök intézkedése alól, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Ezért a bíróság a nő meghallgatása után elrendelte letartóztatását addig, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot nem hoz, de legfeljebb február 2-ig.

A döntés ellen a gyanúsított és a védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....
2026.02.28
Miért fontos, hogy vagyontárgyaink valódi értéken legyenek biztosítva, és miért ne spóroljunk a....
2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....