útdíjcsalás

Letartóztatták a magyar fuvarozófőnököt

2020.11.01.

Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - tájékoztatta a fővárosi főügyész az MTI-t.

A közlemény szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző - részben strómanokat alkalmazó - céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett - szerződő félként - a fuvarozások ellenértékét átvették.

Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették. A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték - ismertette.

Azt írta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.

Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....