gázolás

Letöltendő fogházbüntetést kapott a 80 éves debreceni gázoló

2016.11.10.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Debreceni Járásbíróság két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a járművezetéstől a 80 éves S. János vádlottat, aki 2015 februárjában két gyalogost elütött Debrecenben. Az egyik áldozat a helyszínen meghalt, a másik maradandó fogyatékosságot szenvedett - közölte a csütörtöki ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A bíróság ítélete szerint a vádlott a büntetés letöltésének fele után szabadulhat feltételesen, és meg kell fizetnie 357 ezer forint bűnügyi költséget is - tette hozzá Tatár Tímea.

A tényállás szerint 2015. február 15-én délelőtt az akkor 78 éves vádlott derült, napos időben, jó látási viszonyok között vezetett Debrecenben a Tubarózsa utca felől a Kaskötő utca irányába. S. János az Alma utca és a Kaskötő utca kereszteződésénél 75-85 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Ilyen sebesség mellett azonban nem tudta követni a derékszögű kanyar ívét, elütötte a két gyalogost, majd 68-75 kilométeres sebességgel egy kerítésnek ütközött.

A vádlott a bíróságon teljes körű beismerő vallomást tett, amelyet a tanúvallomások is alátámasztottak. A szakvélemény szerint a baleset akkor is bekövetkezett volna, ha a vádlott betartja a sebességhatárt, a nedves úton ugyanis csak 23-35 kilométeres sebességgel tudott volna bekanyarodni.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte többek között azt, hogy egy ember halálán túl a baleset másik áldozata - súlyos sérülései miatt - 100 százalékban elveszítette munkaképességét. Ezen felül súlyosító körülmény az is, hogy S. János 50 százalékkal lépte túl a megengedett sebességet, valamint, hogy helyi és országos szinten is megszaporodott a gyorshajtások száma.

Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a bíróság a vádlott beismerő vallomását, S. János idős korát, illetve azt, hogy maga a vádlott is megsérült a balesetben.

A bíróság az orvosszakértői vélemények alapján megállapította, hogy a vádlott egészségi állapota miatt már nem alkalmas a közúti vezetésre, ezért végleges eltiltást kellett alkalmaznia.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett - ismertette a törvényszéki szóvivő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....