baleset

Lezuhant egy kisrepülő Máltán, öt halott - frissítve!

2016.10.24.

- Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren, legalább öt ember meghalt, a máltai kormány szerint francia határőrök utaztak a gépen - jelentette hétfőn a Times of Malta című napilap honlapja.

Cikkünk folyamatosan frissül!

A repülő Líbia felé indult, de nem sokkal felszállás után, helyi idő szerint reggel fél 8 előtt a kifutópálya közelében a földnek csapódott, és lángba borult. A Times of Malta honlapján megjelent felvételek szerint a repülőtérről fekete füstoszlop emelkedett a magasba, és a repülőtér közelében futó, két falut összekötő útra is kirepültek a gép roncsának égő darabjai. A szigetország nemzetközi repülőterét körülbelül négy órára lezárták.

Egy szemtanúra hivatkozva a Times of Malta azt írta: a gép látszólag problémamentes felszállást hajtott végre, emelkedni is kezdett, de hirtelen jobbra dőlt, és egyenesen a földbe fúródott. "Alig maradt valami a repülőből, csak némi törmelék" - idézi a Times of Malta az egyik szemtanút, aki azt állította, hogy a repülő "talán 10 méterre" tőle csapódott a földbe. A balesetet senki nem élte túl.


Reptéri források először arról tájékoztatták a Times of Maltát, hogy a repülő dupla légcsavaros, Fairchild Metroliner típusú volt, melyet az Európai Unió határőrizeti ügynöksége (Frontex) bérelt Luxemburgból, és a líbiai Miszrátába tartott. Ezen a típuson a személyzettel együtt maximum 19 ember utazhat. A Frontex szóvivője, Krzysztof Borowski Varsóban úgy reagált a hírre, hogy a repülőgépet nem a Frontex vezényelte Máltára, majd a Frontex nem sokkal később azt is tudatta, hogy az ügynökség egyetlen munkatársa sem érintett a balesetben.

Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője az egyik közösségi oldalon szintén azt írta: a balesetben egyetlen uniós szakember sem érintett. Közben a máltai repülőtéren katonai források arról számoltak be, hogy a gép utasai egytől egyig francia állampolgárok voltak. A máltai kormány közleményben tudatta, hogy a repülőgépen öt francia határőr utazott, akik felderítő küldetésen vettek részt. A francia határőrség immár öt hónapja végzett megfigyelő repüléseket a térségben, a kábítószer- és embercsempészek útvonalait feltérképezendő.


A kormányzati kommüniké szerint a pilóták helyi repülésről adtak le repülési tervet, párórás út után vissza kellett volna térniük Máltára, máshol pedig nem terveztek leszállást. - Hivatalos információk, videofelvételek és szemtanúk, köztük a máltai fegyveres erők tagjainak és hivatásos pilóták beszámolója egyértelműen arra utal, hogy a becsapódás előtt nem történt robbanás a gépen - tudatta a máltai kormány, amely azt is pontosította, hogy a szerencsétlenül járt repülőgépet az Egyesült Államokban jegyezték be, de valóban egy luxemburgi cég bérelte.

A francia védelmi tárca szintén közleményt adott ki, melyben megerősítik, hogy a gépen lévők a minisztérium számára végeztek felderítő tevékenységet a Földközi-tengeren. Arra is kitérnek, hogy az áldozatok közül hárman dolgoztak a francia védelmi minisztériumnak, ketten pedig a gépet üzemeltető cég munkatársai voltak. A baleset okainak feltárására belső vizsgálat indult.

Korábban írtuk:

A Frontex az Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézmény, ennek gépét érte ma reggel szerencsétlenség Máltán, a nemzetközi repülőtéren. 

A jelentések szerint nem sokkal a felszállás után a gép a földnek csapódott és kigyulladt. A baleset Luqa településen történt.

A gépen feltehetőleg tízen ültek, s közülük öten azonnal meghaltak.

A kisgép a hírek szerint Líbiába indult volna.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....