környezetszennyezés

London elismerte: a kályhák szennyezőbbek a kipufogóknál

2022.04.02.

A brit kormány - független kutatásokra alapozva – hivatalosan is közölte: a fatüzelésű kályhák, illetve a biomassza ipari méretű égetése erőteljesebben szennyez, mint a teljes autóforgalom – írja a quattroruote.it, a legnépszerűbb olasz autós magazin internetes kiadása.

A fatüzelés - konkrétan a házi kályhák füstje - nagyobb szennyezést okoz, mint az összes közúti forgalom. A hír természetesen nem új, de mára „hivatalos státuszba” került, köszönhetően a brit kormánynak, amely új, bizonyított adatokkal támasztotta alá álláspontját.

A londoni kormány elemzése szerint a lakosság kályhás fűtéséből származó kis szennyező részecskék nagy mennyisége továbbra is a légkör szennyezésének egyik fő oka. Ezzel szemben a közúti közlekedés szennyezési aránya stagnál.

Az adatok azt mutatják, hogy 2010 és 2020 között a fa égetésével keletkező apró, PM2,5-ös részecskék mennyisége elérte az évi 13 900 tonnát. A kutatási eredmények 50 000, fatüzelésű kályhát használó brit háztartás adatai alapján készültek.

A jelentés szerint ezek a részecskék jelentős egészségkárosodást okoznak, és a szívben, az agyban és más szervekben lerakódva korai halált okozhatnak.

A  2000-es évek vége óta jelentős változások történtek a károsanyag-kibocsátás terén. A tények azt mutatják, hogy miközben az ipari tevékenységből és a járművekből származó széndioxid mennyisége csökkent, a lakossági fatüzelésből és a biomassza égetéséből származó mennyiség jelentősen megnőtt. A kormányzati adatok fatüzelésű kályhákon végzett laboratóriumi vizsgálatokon alapulnak, és aggodalomra adnak okot.

Ennek hatására voltak olyan kezdeményezések, amelyek megtiltották volna a régi típusú fatüzelésű kályhák gyártását és értékesítését. A fafűtésű kályhák használatának és következményeinek tulajdonítják a lakosság körében regisztrált rákos megbetegedések legalább felét.

A jelentés szerint a fatüzelésű kályhák közül a leginkább környezetbarátnak tartott modellek is még mindig 750-szer annyi szennyező részecskét bocsátanak ki, mint egy modern teherautó kipufogója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....
2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....