rendőrségi eljárások

Lopják a töltőkábelt

2025.10.18.

Egyre riasztóbb méreteket ölt az e-autók nyilvános töltőállomásain az töltőkábelek ellopása Nyugat-Európa és az USA több államában.

Mint ahogy az Automotive News írja, Németországban csak az EnBW energiaszolgáltató cég hálózatában, az év eleje óta 130 helyszínen több mint 900 ilyen kábellopás történt. Az amerikai J. D. Power egyik tanulmánya arról számol be, hogy tavaly az USA-ban minden ötödik nyilvános töltőoszlopot megrongáltak, köztük kábellopással. Az okok sorában természetesen első helyen az anyagi haszonszerzés áll, a tolvajok jó pénzt remélnek a levágott rézkábelekért. Egyes adatok szerint a réz tonnánként világpiaci ára, tonnánként számolva, a három évvel ezelőtti 7500 dollárról mára 11000 dollárra emelkedett. Az EnBW azonban még hozzáteszi, hogy a rongálások mögött „ideológiai” okok is felelhetők. Mint annak idején az ipari forradalom géprombolói, a maiak úgymond így fejezik ki tiltakozásukat az elektromobilitás ellen.

A vandalizmus költsége ugyanakkor tetemes: a levágott töltőkábelek pótlása esetenként a 8 ezer eurót is elérheti, és ebben még nincsen benne a kieső forgalom miatt elmaradt bevétel, továbbá a bizalomvesztéssel járó, nehezen számszerűsíthető kár. A kábellopásokra válaszként a szolgáltatok most fokozzák biztonsági intézkedéseiket. A hagyományos módszerek, így a fokozott rendőri ellenőrzések és a térfigyelő kamerák mellett az üzemeltetők olyan tintapatronokat is bevetnek, amelyek letörölhetetlenül elszínezik a levágott kábeleket. A Tesla belegravírozza a nevét a rézkábelekbe, míg a brit Evolt Charging cég rendszere a töltőkábelek ellopásának kísérlete esetén riasztó fénnyel, hanggal és mobiltelefonos értesítésekkel alarmíroz. Megfigyelők azonban hozzáteszik, hogy a biztonsági intézkedésekkel járó többletkiadásokat a szolgáltatók előbb-utóbb ráterhelik a felhasználókra is.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....