bűnügy

Lopott autóalkatrészeket találtak egy budakalászi autószerelőnél

2019.11.17.

A rendőrségre szerdán érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi egy budakalászi családi ház udvarán Toyotákat bont szét. Felmerült a gyanú, hogy ezek az autók bűncselekményből származnak – olvasható a rendőrség honlapján.

A nyomozók még aznap Budakalászon elfogták a 43 éves Sz. Ferencet. A rendőrök több helyen is kutatást tartottak, ahol Toyota és Lexus autók szétbontásából származó alkatrészeket találtak, illetve olyan elektronikai eszközöket, amelyekkel autókat lehet lopni.

Az alkatrészek között például volt egy olyan motorblokk, amit egy 2019 márciusában a XVI. kerületből ellopott Lexusból származott. A gyanú szerint az autószerelő tudta, hogy olyan bontott alkatrészeket vesz, amelyeket korábban lopott autókból szereltek ki.
 

(Képünk illusztráció)

A férfit egyrendbeli orgazdaság vétség, valamint négyrendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Sz. Ferencet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság pénteken elrendelt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....