Los Angeles-i Autószalon

A Los Angeles-i Autószalonról jelentjük

2019.12.24.

A nyugati part legjelentősebb és Amerika második legnagyobb autószalonjára látogattunk ki, hogy hozzájáruljunk a 980 ezres vendégszám növeléséhez. Pálmafák, napsütéses homokpart, általában koszos nagyvárosi utcák, legendás kaliforniai csajszik, 6 sávos dugók és persze sok-sok új autó fogadott minket.

November 22. - 1. rész. A Ford, a Toyota, a BMW és sok más gyártó választotta meg modelljeinek debütálási helyszínéül Los Angeles-t idén. Egyrészt a detroiti show januárból a nyárra költözik, szóval felértékelődik az őszi esemény, meg aztán ne feledkezzünk el a környezettudatosabb Kaliforniáról, ahol szigorúbbak az emissziós normák, ahol többen igyekeznek egészségesebben élni, ahol az elektromos és hibrid autókat könnyebb eladni (ugye a Prius és ezzel a Toyota hibridjei innen hódították meg a világot), ahol be van bugyolálva a benzincső vége is maximálisan, nehogy akár csak egy szippantásnyi benzingőz is a levegőbe kerülhessen tankoláskor. De cserébe szemetelnek; és mindezeken felül még így is erősen szmogos a város.

Vagy talán nem a kocsikat kéne megint okolni, hanem elgondolkozni, miért szállnak fel-le futószalagon, 30-60 másodpercenként a repülők éjjel-nappal L.A.-ben? Hülye benzin/dízel, sok kényelmes ember, okoljuk csak a négykerekűeket azért a 6%-os környezetszennyezésért, amit a teljes közlekedésből felölel ez a szektor...

4-5 dollár egy gallon benzin, amely a michigani 2,5-del szemben igen magas ár – ez már európai ár, s mi tagadás, a környezet is sokkal európaibb, kisebb utcák, szűkebb lakások, kisebb kertek. Minden drágább, ezért kisebb is. Viszont 10-15 dollárért napi parkolás? New York után ez maga volt a paradicsom, mert ugyan sok hely nem volt az utcán, de a belvárosban sok parkolóház akadt, és ez bizony olcsó Manhattan után. Barátom a SportHero app volt ezúttal is, előre le volt foglalva a helyem.

Hogy mennyi amerikai izomautóval találkoztam errefelé? Lényegesen kevesebbel, mint Michiganben, amely a nagy autógyártók birodalma. Majdnem magányos képviselője voltam a témának. Viszont európai, prémium verdákból rengeteg van, s az elhaladó Lamborghinik, Aston Martinok és AMG Mercedes-ek mellett karnyújtásnyira hajléktalanok élik életüket sátrakban az utcán. Hatalmas kontraszt!

A gazdagék is ki tudnak ám nézni, ha nem a megszokott Cadillac gördül be a szomszéd elé. Én már-már szégyelltem magam a V8-as HEMI-vel, ahogy egyszer végigcsattogtam Beverly Hills azon elit utcáin, ahol nem lehet parkolni, csak a saját kapubeállódban, ahol külön rendőr járőrözik az elit kedvéért, ahol Justin Bieber barátnője éppen egy Lambót akaszt le éppen erre az egy estére a pasijától.

A bevezetőt követően a Los Angeles-i cikksorozat további részeiben sorra vesszük az autókiállítás legfontosabb szereplőit, s persze elkanyarodunk egy írás erejéig a nem messzi Vegas-ba is, ha már nagyot lehet autózni arrafelé a nevadai aszfalton. Igyekezni fogok, bár, hogy őszinte legyek, életemben először fordult elő velem, hogy legszívesebben fittyet hánytam volna a teljes szalonra, városnézésre, autós kultúra megismerésére, és csak azt a csodásan duruzsoló V8-ast hallgattam volna napokon keresztül a strand mellett. Folytatás következik!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....