közlekedés

Lovasrohammal foglalják el a Lánchidat

2015.07.21.

A Nándorfehérvári diadal emléknapjának programjai miatt szerdán forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchídon és környékén, valamint a Budai Várba felvezető Hunyadi János úton - közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.

A Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védő keresztény magyar seregek 1456. július 22-én több mint kéthetes csata után győztek II. Mehmed török szultán hadai felett, megállítva ezzel 70 évre a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. Ehhez mérhető győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett.

Hagyományőrzők lovasrohama

Az emléknap megünnepléséről szóló 2011-es országgyűlési határozati javaslatban az olvasható: "Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe." A HM NRH közleménye szerint az emléknap központi programsorozata szerdán délelőtt dunai díszsortűzzel veszi kezdetét a Duna fővárosi szakaszán, a Lánchíd és a Parlament közötti részen. Fél tizenegy után ünnepi díszmenet indul az Akadémia kikötőtől a Széchenyi István tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János út útvonalon a Hunyadi János szoborhoz, ahol 11 órakor kezdődik az ünnepi koszorúzás, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartandó emlékműsor zárja a rendezvényt.

A rendezvény miatti forgalomkorlátozás a személygépjárművek mellett érinti a Lánchídon áthaladó buszközlekedést, valamint a hajójáratokat is. Szerdán 10.20 és 10.50 között lezárják a Széchenyi István tér - Lánchíd - Clark Ádám tér útvonalat a járműforgalom elől. A budai Várba felvezető Hunyadi János utat 9.50 és 11.50 között zárják le.

MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....