baleset

Madridi hullámvasút-baleset: 33 sérült

2017.07.17.

Ismeretlen okok miatt ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben 33-an sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek - írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában.

Az MTI tudósítása szerint a baleset a Bányavonat elnevezésű látványosságon történt, ahol a hullámvasúton utazók VR-szemüveget viselnek, amelyben azt látják, hogy a vonat egy kísérteties, vadnyugati bányában száguld csontvázak és pókok között két és fél percen át. A bejáratnál sorban álló szemtanúk elmondása szerint az egyik kocsi hirtelen megállt a pályán, néhány méterre attól a helytől, ahol az utasok ki és beszállhatnak, mögötte érkező másik szerelvény pedig belerohant.

Az ütközésben sokaknak megrándult a nyaka, a háta, többen panaszkodtak utána hányingerre, és voltak, akik sokkot kaptak. A mentőszolgálat összesen 27 embert szállított kórházba alaposabb kivizsgálására.

A madridi vidámpark állítja: a hullámvasút minden szükséges engedélye rendben van, ráadásul a nyitás előtt rendszeresen elvégzik az előírt ellenőrzéseket, így történt ez a balesetet megelőzően is, és nem találtak semmilyen problémát. A hatóságok már vizsgálják, hogy mi lehetett a baleset oka, az első feltételezések szerint a fékrendszer hibásodhatott meg.

A 2012 óta üzemelő hullámvasút 17,5 méter magas. A kocsik maximális sebessége 55 kilométer per óra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....