verseny

Magyar autószerelők a világ legjobbjai között

2017.06.09.

Múlt héten hazánkban mérték össze tudásukat a világ legjobb Škoda autószerelői a Škoda Challenge versenyen. A megmérettetésre 33 országból érkeztek szakemberek, akiknek elméleti és gyakorlati feladatokban kellett helyt állniuk. A magyarok a legtöbb kategóriában a dobogón végeztek. A hetedik alkalommal megrendezett versenynek első ízben adhatott otthont Magyarország. 

A Škoda Challenge célja, hogy fejlessze az autószervizeléssel foglalkozó szakemberek problémamegoldó képességét továbbá, hogy felkészítse őket a legújabb kihívásokra. „A versenyt eddig Csehországban és Szlovákiában rendezték meg, viszont az elmúlt években a magyar szakemberek olyan eredményeket produkáltak, hogy végül hazánk is kivívta magának a lebonyolítás lehetőségét. Megtisztelő számunkra, hogy több állomással is részt vehettünk a döntő szervezésében”– mondta el Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. A versenyen többek között török, orosz, spanyol, brazil, bosznia-hercegovinai és észt versenyzők is indultak.  

A budapesti döntőbe végül 184-en jutottak be. A szakembereknek összesen hat kategóriában – szerviztanácsadás, diagnosztikus, szerviz technikus, fényező, alkatrész- és tartozékértékesítő, valamint értékesítési tanácsadó – kellett számot adniuk tudásukról. Kategóriánként maximum 600 pontot lehetett szerezni. A 41 tagú nemzetközi zsűri egyénileg és csapatban is pontozta a versenyzők teljesítményét. Hatból három kategóriában - diagnosztikus, szerviz tanácsadó, alkatrész- és tartozékértékesítő - a magyarok a második helyet szerezték meg. A legjobb értékesítési tanácsadó és a legjobb importőri képviselő is szintén magyar szakember lett.

Ez az eredmény kimagaslónak számít, hiszen a verseny alatt a magyarokon kívül csak a csehek állhattak legalább ötször dobogós helyre. Összehasonlításul a szlovákok háromszor, míg az olaszok, oroszok, lettek, ukránok, románok, észtek és horvátok csak egy-egy alkalommal szereztek dobogós helyet. „A kategóriánkénti első helyezettek 4000 euró, a második helyen állók 2500 euró, míg a harmadikok pedig 1500 euró értékű kupont nyertek. Ezeket bármire, akár nyaralásra is beválthatják” – jegyezte meg Simon Péter. Hozzátette: a magyar szakemberek sikeres helytállása azt bizonyítja, hogy képességeikkel és képzettségükkel nemcsak a régió, de a világ élvonalába tartoznak.

Duna Autó Zrt.

A cég történelme 1989-ig nyúlik vissza,kezdetben keleti márkák (KamazésStar) személy- és teherautók értékesítésével és javításával foglalkoztak. Ezt idővel Mitsubischi és Volvo márkájú járművek értékesítése váltotta fel. Később a figyelem a személygépjárművek felé terelődött. Jelenleg a Duna Autó Zrt.-nél 15 márka kínálatából választhatnak új autókat az érdeklődők és 19 márkaszervizben várják a szakképzett alkalmazottak az autójavítással kapcsolatos kérdéseket. Az országosan és regionális szinten is egyedülálló márkaválaszték (Alfa Romeo, Fiat, Honda, Hyundai, Kia, Lada, Mitsubishi, Nissan, Peugeot, Seat, Skoda, Subaru, Suzuki, Volvo, DasWeltAuto) és számos kiegészítő szolgáltatás mellett egy márkafüggetlen karambolos javítóközpont is helyet kapott az Óbuda szívében található cég, négyhektáros telephelyén.  Hazák egyik legnagyobb márkakereskedésének szervizeiben évente több mint 30 ezer autót javítanak meg.

A Duna Autó Zrt. 240 embert foglalkoztat, emellett szívesen látnak érdeklődő, nappali tagozatos hallgatókat duális képzéskeretein belül a Zsigmond Király Főiskola gazdálkodási és pénzügyi alapképzési szakairól. A szakmai gyakorlatok terén pedig a Váci SZC Király Endre Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával, a Fáy András Közlekedésgépészeti Szakgimnáziummal, valamint a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával működnek együtt. A cég árbevétele tavaly 14 milliárd forint volt és bevételének egy részét társadalmi szerepvállalásra fordítja. Többek között szabadidős tömegrendezvényeket, egészségügyi és oktatási programokat is támogatnak. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....