gumibitumen

Magyar gumibitument fognak gyártani a tatárok

2021.07.08.

Új korszak kezdődött a nyitott magyar gazdaság történetében azzal, hogy megjelentek olyan magyar nagyvállalatok, amelyek külföldön képesek jelentős és versenyképes beruházást végrehajtani - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol és a Pannon Egyetem által kifejlesztett technológián alapuló gumibitumengyár építésének megnyitásán Nyizsnyekamszk város közelében.

Az eseményen Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke elmondta, hogy a Tatneft, a Taneco és Mol Group összefogásában 2023 első felében befejezendő beruházás kapacitása évi 25 ezer tonna lesz, amely Tatárföld igényeinek egyötödét fogja fedezni. Közölte, hogy a Mol technológiája alapján gyártott gumibitumennel borított út hő- és kopásállósága kiválónak bizonyult a kétéves próbán.  

A 4 milliárd forint értékű, a Tatneft-leányvállalat Taneco telephelyén megvalósítandó  beruházáshoz a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

(Képünk illusztráció)

"Magyarország mindig is nyitott gazdasággal rendelkezett, de ez azt jelentette, hogy a külföldről Magyarországra érkező beruházások nagy jelentőséggel bírtak. Mostanra azonban új korszak kezdődött azzal, hogy vannak olyan magyar vállalatok, olyan regionális multik, amelyek külföldön jelentős és versenyképes beruházást tudnak végrehajtani" - mondta a tárcavezető.

"A legnagyobb és legerősebb ilyen magyar multi a Mol" - tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a Mol már jelen van Oroszországban, ahol napi 4,5 ezer hordó olajat termel ki. Elmondta, hogy Tatárföld különleges szerepet tölt be a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban; a régió második az oroszországi régiók közül a Magyarországgal folytatott kereskedelem nagyságát tekintve, amely az első negyedévben 100 millió dollárral nőtt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....