autóverseny

Magyar sikerek a Shell Eco-marathonon

2015.05.23.

Egy liter benzinnel 283 kilométer, egy kilowatt elektromos töltéssel 392 kilométer – a magyar diákok járművei kiváló eredményeket értek el a Shell Eco-marathon Europe nemzetközi üzemanyag-hatékonysági versenyen.

Az Óbudai Egyetem járműve rója a köröket

Remek eredményekkel zárták a magyar diákcsapatok a Shell Eco-marathon Europe nemzetközi üzemanyag-hatékonysági verseny legelső napját. Az Óbudai Egyetem hallgatói 283 kilométert tudtak megtenni egyetlen liter benzinnel. De még ezt is felülmúlták a magyar középiskolások, hiszen a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai elektromos járművükkel 392 kilométert tettek meg 1 kWh energiával már a legelső versenynapon.

A pécsiek versenyautója a szaggatott vonalon halad

A pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium idén először indult a nemzetközi megmérettetésen, és máris remekül vették a kihívásokat. Szintén elektromos járművük 296 kilométert ment 1 kWh energiával.

A Kandó járműve ráfordul a célegyenesre

Ezek azonban korántsem végleges adatok, hiszen vasárnapig még több alkalommal is pályára léphetnek 300 diáktársukkal a magyar csapatok Rotterdamban, hogy újabb fogyasztási rekordokat állítsanak fel a 30 Shell Eco-marathon Europe-on.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....