Indonézia

A magyar technológiai export csúcsa: indonéziai autópálya-díjbeszedő rendszer

2021.02.16.

Az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg azzal, hogy a Roatex Zrt. mint tendernyertes 103 milliárd forintos beruházással kiépítheti és tíz éven át koncesszióban üzemeltetheti az indonéziai autópálya-díjbeszedő rendszert - közölte Jakartában Szijjártó Péter.  

A külgazdasági és külügyminiszter hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden elmondta: mérföldkő Magyarország külgazdasági stratégiájában, hogy a világ negyedik legnépesebb országában magyar cég hajthat végre egy ilyen nagyértékű beruházást - írja az MTI.

A Roatex által kiépítendő útdíjrendszer 2023-tól fog teljeskörűen üzemelni. Indonéziának jelenleg 2500 kilométer hosszú autópálya-rendszere van, de ezt a tervek szerint 4800 kilométer hosszúra növeli az ország - tette hozzá.

A keleti nyitás mottójú magyar külgazdasági stratégiában - annak 11 évvel ezelőtti kezdete óta - mindig fontos volt Indonézia, és az együttműködés szempontjából nem mellékes, hogy a kétoldalú kapcsolatokban nincsenek nyitott kérdések - jegyezte meg Szijjártó Péter.

Ezenkívül Magyarország tárgyal Indonéziával egy 50 millió dolláros kötött hitelsegélyprogram létrehozásáról is, amelynek segítségével magyar társaságok kifejlesztenének az országban egy meteorológiai és klímamegfigyelő rendszert - mondta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....