WTCR

Magyar WTCR pilóta győzött Estorilban, de nem Michelisz

2021.06.29.

A Hondával versenyző Tassi Attila nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai Estorilban rendezett idei második fordulójának vasárnapi második versenyét, melyen a 2019-es WTCR-bajnok Michelisz Norbert harmadikként ért célba a Hyundai-jal.

A 22 éves Tassinak ez pályafutása első futamgyőzelme a világkupa-sorozatban, ráadásul a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, és a portugáliai hétvége során ő szerezte a legtöbb pontot az egész mezőnyben. Tassi a WTCR történetének legfiatalabb futamgyőztese is lett.

„Hosszú idő telt el, és nem volt könnyű megvalósítani, de annyira elégedett vagyok az első győzelmemmel. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem tudtam együtt felállni a dobogóra Tiagóval. A problémája után nem tudom, hány kör volt még, de úgy éreztem, hogy a verseny örökké tartott, és az egészet még nehezebbé tette az a tény, hogy rádióproblémám is volt, így minden, amit meg tudtam tenni, az volt, hogy tökéletesítsem a két egyenesre való kigyorsításomat, így a mögöttem jövő álló autóknak nem volt lehetősége előzni. Köszönjük az ALL-INKL.DE Münnich Motorsportnak csodálatos munkájukat és a Hondának is. Elképesztő érzés! - nyilatkozta Tassi.

Tassi mögött a francia Jean-Karl Vernay ért célba másodikként a Hyundaijal, a mezőny harmadik magyar versenyzője, Boldizs Bence (Zengő Motorsport Cupra) pedig 19. lett.

Az összetett pontversenyben Tassi a második 56 ponttal, míg az élen álló Vernay-nek 61 pontja van. Michelisz 28 ponttal a 10., Boldizs 3 ponttal a 19. helyen áll a bajnokságban két forduló után.

A WTCR 2021-es idénye július 9-11-én, Spanyolországban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....