vasút

Magyarok hihetetlen kalandjai Perzsiában

2014.12.31.

Menetrendszerűen végigjárta 18500 kilométeres, 26 napos útját a főként magyar tulajdonú, korhű kocsikból álló luxusvonat, a Jewels of Persia (Perzsia ékszerei). Magyar vasutasok régen jártak a politikai okokból nehezen megközelíthető országban, de kellemes meglepetésben volt részük: egyik-másik vasútállomásról nem a Nyugati pályaudvar, inkább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jutott eszükbe.

Valahol Perzsiában - a 60-70 éves kocsikat próbára tették a homokviharok és a nagy hőingás

Jelentős nemzetközi érdeklődés kísérte a Budapest–Teherán expressz szervezését. Irán gazdag történelmű és jelentős gazdasági erejű ország, amely az utóbbi évtizedekben konfliktusba került a nyugati világgal. Az újságolvasók leginkább terroristák támogatása, atomerőművek építése és átkokat szóró vallási vezetők megnyilatkozásai kapcsán találkozhattak az ország nevével. Egyfajta vasfüggöny ereszkedett az ősi Perzsia mai utódja és a fejlett világ közé. Talán éppen ez adott egzotikus jelleget a Teheránba indítandó luxusvonat szervezésének: a fedélzeten utazó 101 vendég és a 30 fős magyar személyzet – köztük 4 szakács, 6 pincér, 11 utaskísérő – bepillantást nyerhetett a ritkán látott ország mindennapjaiba.
– Sokan tartottak is attól, vajon milyen körülmények várják majd a különvonatot, de kellemes meglepetésben volt részünk – mondta kérdésünkre Beke Marcella értékesítési igazgató, a Jewels of Persia vonatmenedzsere. Nem volt előzetes információ arról, hogy Irán belföldi vonalhálózata milyen állapotban van. Nos, a pálya kiváló minőségű, sok szakaszon 160 km/h-s sebességre alkalmas. A perzsa mozdonyvezetők figyelmét gyakran fel kellett hívni, hogy a nosztalgiavonat bár kiváló állapotú, ám mégis 60-70 éves kocsijainak végsebessége 120 km/h. De nemcsak a pálya jó, hanem a vasút-üzemeltetés is: ha műszaki probléma akadt, akár hajnalban, egy kisebb város pályaudvarán is találtak segítséget, pótalkatrészeket. – Mindez azt mutatja, hogy az iráni jól szervezett, korszerű vasúttársaság – mondta a vonatmenedzser. Ennek köszönhetően a Jewels of Persia „fedélzetén” mindig tartózkodott két perzsa vonatvezető (forgalomirányító, nem mozdonyvezető!), akikkel tolmács útján tartották a kapcsolatot. A kellemes meglepetések közé tartozik Siraz vasútállomása. Ezt a vonalat néhány éve építették ki, hogy vasúton is megközelíthetővé tegyék Perszepolisz romvárosát.
– A sirazi pályaudvar olyan szép és modern, hogy a magyar főváros hasonló létesítményei közül leginkább a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér épülete jut róla az ember eszébe – mesélte Beke Marcella, aki elárulta: találkoztak kihívásokkal is az út során. Az ázsiai ország éghajlata, időjárása alaposan próbára tette a nosztalgiavonat vagonjait. A vasúti pálya helyenként sivatagon át vezet, ennek minden velejárójával. Egyfelől hatalmas a hőingás: bár októberben járt ott a vonat, napközben 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, éjszaka pedig fagypont alá süllyedt. Emiatt aztán folyamatosan üzemeltek a berendezések, hol hűtöttek, hol fűtöttek. A másik sivatagi jelenség a homokvihar. Két éjjel is része volt benne a Jewels of Persia utasainak. Bár félelmetesen hangzik, valójában inkább meghökkentők a vihar következményei: mintha köd gomolyogna a vonat ablakain kívül, majd aztán belül is. A rendkívül finom por a legkisebb résen és a szellőzőrendszer szűrőin is átfurakszik, és lebeg.
A luxusvonat olyan szolgáltatást nyújt, mint az ötcsillagos szállodák. Fürdőszobás, légkondicionált lakosztályokban pihenhetnek az utasok, az étkezőkocsiban kiváló étterem működik, a fedélzeten 24 órás kiszolgálást biztosít a személyzet. A stewardessek angolul beszélnek, ez a legtöbb esetben megfelelő. Az első vonatra 26-26 ausztrál, brit és amerikai, valamint 11 holland vasútbarát váltott jegyet (fejenként 10-15 ezer dollárért, nagyjából 2,4 millió forintért), ezért nyelvi nehézségeik nem voltak. A konyha kiváló, és a vendégekkel a helyi ételkülönlegességeket is megismertették, mivel a szakácsok az oda-vissza útra szóló menüsort úgy állították össze, hogy az ételekhez helyben beszerzett alapanyagokat is felhasználjanak.
– Hármas együttműködéssel jött létre a rendkívüli vonatút: a Golden Eagle angol utazási iroda, az angol Danube Express és a MÁV Nosztalgia Kft. dolgoztak együtt, hogy mindez megvalósulhasson – mondta lapunk kérdésére Schvéd Norbert. A MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója jelezte azt is, hogy az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végezte, az első útra minden jegy elkelt, és a következő, 2015 áprilisában induló járatra is megkapták a megrendelést. A program nem változik: a 13 veterán kocsiból álló szerelvény Románián, Bulgárián át érkezik meg Törökországba, ahol teherkompra teszik, majd a rakodással együtt 6-8 órás komputat követően az ázsiai oldalon Izmit városból indul tovább Teheránba. – A magyar vasúttársaság biztosítja a muzeális értékű járműveket, a menetvonalakat – ismertette Schvéd Norbert. A szerelvényt minden országban az ottani társaság vontatóival továbbítják. Magyar különlegesség, hogy nálunk gőzösök vontatják a kocsikat a határig.
Schvéd Norbert elmondta, amíg évente 3-4 utat bonyolítanak le, nem tudnak állandó személyzetet fenntartani, de ha 130-140 napnyi munkájuk lesz a luxusvonatokkal, ami 2016-ban valósulhat meg, akkor módjuk lesz erre. Folynak előkészítő tárgyalások, lesz olyan Budapest–Teherán járat, amely az oda- és visszaút között két hétig Iránban járja végig a nevezetességeket.

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Nemzet december 24-i számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....