Tour de France

Magyarországról indulhat a Tour de France?

2022.07.03.

Nem tartja kizártnak a Tour de France versenyigazgatója, hogy a francia kerékpáros körverseny egyszer Magyarországról induljon el, ugyanakkor jelezte: egyelőre nincs magyar jelentkezés - írja az MTI.

Christian Prudhomme az M4 Sportnak Koppenhágában nyilatkozva egy lehetséges magyarországi rajtot illetően megemlítette: látta az idei Giro d'Italia első szakaszairól készült felvételeket, és tetszett neki Budapest, illetve a versenyt figyelemmel kísérő nagy tömeg. Hozzátette, hogy Tour-szakaszok rendezésére vonatkozó magyar jelentkezés egyelőre nincsen, miközben Franciaországban és a környező országokban nagyon sok helyen szeretnék vendégül látni a mezőnyt.

"Soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de egyelőre nincs kandidálás" - ismételte meg Magyarországra utalva.

A mostani, dániai rajtot illetően hangsúlyozta: Koppenhága olyan város, amelyben mindenki kerékpározik, amelyben mindenki szereti, imádja a Tour de France-ot, és ez meg is látszik a körítésen, a lelkesedésen.

"A kerékpárosok bemutatása olyan volt, mintha rockkoncerten lettünk volna, a közönség nagyon átélte" - fogalmazott, hozzátéve: a rajt előtt is hasonló volt a helyzet.

Arra a felvetésre, hogy az útvonal az agresszívebben támadó versenyzőknek kedvez-e, úgy reagált, hogy sohasem egyetlen versenyzőnek alakítják ki az útvonalat, de bizonyos típusúaknak már igen.

"És ezek az erőszakosabbak. Mert ez a látványos, a támadó szellemű kerékpározás az, amit a sportág minden szerelmese kedvel" - szögezte le.

Egyetértett abban, hogy a versenyzési stílus az utóbbi években változott, olyanoknak köszönhetően, mint Wout van Aert, Mathieu van der Poel, Julian Alaphilippe vagy éppen Tadej Pogacar.

"Egy időszakban ahhoz hasonló volt a kerékpársport, mint labdarúgásban a catenaccio, egyfajta védekezés volt a jellemző, de ez teljesen megváltozott, egy olyan új generáció megjelenésével, amelynek tagjai bárhol képesek támadni" - vélekedett Prudhomme.

Az idei útvonalról annyit emelt ki, egyfajta tükrözésként lesz két hegyi befutó az Alpokban és a kettő a Pireneusokban, az utolsó előtti etapon pedig hosszú időfutam is vár a mezőnyre.

Szóba került a Covid-protokoll is, a versenyigazgató emlékeztetett rá, hogy ezt a nemzetközi sportági szövetség (UCI) alakította ki. Volt tesztelés a verseny előtt, majd lesz a pihenőnapokon, de az UCI arra biztatja a csapatokat, hogy saját maguk is rendszeresen végezzenek ellenőrzéseket. Prudhomme közölte: amennyiben valaki pozitív tesztet produkál, de tünetmentes lesz, egy szakértői testület - az UCI orvosi igazgatójával, az érintett csapat orvosával, illetve a Tour vezető orvosával együtt - dönt majd arról, hogy az illető továbbmehet-e vagy sem.

A versenyigazgató úgy véli, a csapatok tisztában vannak vele, hogy a Tour de France a legnagyobb kerékpáros verseny, így elsősorban az ő érdekük, hogy jól menjenek a dolgok, és ezért mindet el is követnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....