Continental

A makói mentőállomást támogatja a ContiTech

2016.07.03.

Háromszázezer forinttal támogatta a Mentés a jövőért Alapítványon keresztül a makói mentőállomást a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. A felajánlott összeget GPS készülékekre és régi, elavult eszközök cseréjére fordítja a mentőállomás. A makói központú, de Vácott is telephellyel rendelkező vállalat éves családi napján rendszeresen szerveznek jótékony célú gyűjtést, és a tombolákból befolyt összegből minden évben helyi szervezeteket, alapítványokat támogatnak.

„A tombola már hagyománnyá vált a családi napunkon. Ilyenkor a város minden részéről érkeznek felajánlások, kuponok, belépők vállalkozóktól, edzőtermektől, boltoktól, szépségszalonoktól, mi pedig ajándéktárgyakkal egészítjük ki a nyereményeket” – tájékoztatott Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Kft ügyvezető igazgatója. Kiemelte: arról, hogy a tombolából befolyt összeggel kit támogasson a cég, mindig a munkatársakkal közösen döntenek. Tavaly a Heti betevő makói csapatának adományozták a befolyt összeget, melyből egy sátrat vásárolt a szervezet, valamint két alkalommal is fedezni tudták ételosztási akciójukat. A ContiTech évek óta jótékonykodik, többször gyűjtöttek már tartós élelmiszert, ruhát is rászorulóknak és nagycsaládosoknak.

Hosszú távú elkötelezettség a térség és hazánk iránt - Nagy Mihály elmondta: „Cégünk Makó és Vác térségének immár két évtizede meghatározó és kiszámítható munkaadója. A Continental cégcsoport üzletága hosszú távon tervez a régióban. A ContTech Fluid Automotive Hungária Kft. a közelmúltban hajtotta végre fennállásának egyik legnagyobb beruházását. A fejlesztéssel összesen 9000 nm-rel nőtt a makói gyár területe, mely 30%-os kapacitásbővítést jelent. Felépült egy 5000 nm-es logisztikai raktárcsarnok és további 4000 nm –es területbővítés valósult meg. A tavaly nyáron megkezdett beruházás összértéke közel 12 millió euró, melyet 50%-os állami támogatással valósítottunk meg.  A bővítéssel 200 új munkahelyet teremtett a térségben a Continental.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....
2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....
2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....
2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet a reciklálás is....
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..