Skoda Yeti

Már félmilliót gyártottak a Skoda Yetiből

2015.10.30.

A Kvasiny-ban lévő Skoda gyárból kigördült az 500 ezredik példány.

A Skoda Yeti 2009-es bemutatása óta az egyik legnépszerűbb kis szabadidő-autó a piacon, amit jól bizonyít, hogy hat év alatt félmillió készült belőle. A típus 2013-ban kapott egy ráncfelvarrást, ami után megváltozott a frontrésze az új, konvencionálisabb formájú fényszóróknak köszönhetően.

„Bevezetése óta a Yeti sok örömet szerzett az ügyfeleinknek Európában és a nemzetközi piacokon. Ez a siker nem kis részben a Kvasiny-ban dolgozó csapatunknak köszönhető. Az ő technikai hozzáértésüknek, tapasztalatuknak, és elkötelezettségüknek köszönhető ennek a gyárnak a kimagaslóan jó hírneve. a következő években jelentősen bővíteni fogjuk Kvasiny kapacitását és gyártási mennyiségét az új szabadidő-autóink érkezése miatt” - nyilatkozta Michael Oeljeklaus, a Skoda gyártásért és logisztikáért felelős igazgatósági tagja.

A Yeti következő generációja valószínűleg 2016-ban mutatkozik be, de emellett nagyon valószínű, hogy a Seat kompakt SUV-ja is Kvasiny-ban készül majd, akárcsak a Skoda nagyobb, hétszemélyes szabadidő-autója. A kapacitásbővítés után a gyár dolgozóinak száma 4500-ról 5800-ra emelkedik majd, az éves kapacitás pedig eléri majd a 280 ezer autót. Jelenleg a Yeti mellett a Superbet is itt gyártják, de a Yeti készül még Kínában és Oroszországban is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....