MOL

Már száz MOL-töltőállomáson érhetők el a mikrochip-leolvasók

2018.12.17.

- Csaknem megduplázza, 54-ről 100-ra bővíti a MOL azon töltőállomásai számát, ahol ingyenes mikrochip-leolvasó lesz elérhető az elkóborolt kutyák azonosítása céljából.

A program májusi indulása óta 235 kutyát sikerült azonosítani a benzinkutakon elhelyezett leolvasók segítségével, és ezek közül szinte mindegyik azonosított kutya haza is került a gazdájához - áll a vállalat MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, az ünnepek idején, elsősorban a szilveszteri tűzijátékok miatt drasztikusan megnő az elszökött kutyák száma, hiszen az erős fény- és hanghatás sokkolóan hat az állatokra, akik emiatt rémülten elkóborolnak.

Becslések szerint tavaly az év utolsó napján 1000 állat hagyta el otthonát, többségük soha nem jutott haza. A legnagyobb százalékban azok a kutyák kerülnek meg, amelyek rendelkeznek mikrochippel. A vállalat májusban kezdte meg együttműködését a Vigyél Haza Alapítvánnyal. Fél év alatt több mint 370 kutyát vittek be azonosítani a töltőállomásokra, sok állatban nem volt chip, de amelyekben igen, szinte kivétel nélkül hazakerültek. Kilenc kutya a chip ellenére sem jutott haza, mivel a szerkezet elévült adatokat tartalmazott.

Az állatvédők felhívják a figyelmet arra, hogy az év végéhez közeledve lehetőség szerint legalább este 6 és másnap reggel 6 óra között engedjék be az állatokat a lakásokba, de semmiképp ne hagyják őket egyedül, a sétáknál pedig kizárólag bilétával ellátott nyakörvvel és pórázon vezessék az állatokat. A mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.14
Hamburgban július közepe óta az előzetesen regisztrált lakosok mobilalkalmazásból hívhatnak....
2026.09.13
Miközben Magyarországon új autógyárak és gyártósorok indulnak, Nyugat-Európában már azon....
2026.09.13
Így változtatja meg a Free Flow rendszer az utazásunkat.   ..
2026.09.13
Oliver Solberg 19,1 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi zárónapot a dél-amerikai versenyén,....
2026.09.13
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap....
2026.09.13
A terepjárók világában az egyik legnagyobb kihívást mindig is a mély vízátkelések jelentették.....
2026.09.13
Baleset és műszaki hiba miatt jelentősen késhetnek a vonatok Győr és Hegyeshalom között - közölte....
2026.09.13
Az M1-es autópálya bővítése nem csupán a pálya szélesítéséből áll: a most bővülő 78 km-es szakaszon....
2026.09.13
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Éjszakai járőr. ..
2026.09.13
A közlekedési és beruházási miniszter visszavonta a MÁV-ot a svájci használt Stadler GTW....