– 18 éven át szolgáltam különféle beosztásokban. Voltam járőr, körzeti megbízott, bűnügyi helyszínelő és terrorelhárító is – emlékezik a főtörzszászlós az egyenruhában töltött csaknem két évtizedre a Zsaru Magazinnak. 

– Érdekes volt az elválás a rendőrségtől, hiszen aki innen nyugdíjba vonul, legbelül még mindig rendőr akar lenni, tele van élményekkel, emlékekkel, amik ilyenkor feltörnek. Ezt a fajta elszakadást, traumát mindenki érzi. Én is így éreztem és sok kollégám is, hogy kikerültünk valamiből, ami addig teljesen az életünk része volt. Leadni a fegyvert, a rendőrigazolványt, lezárni az utolsó ügyeket, olyan, mint egy fájdalmas szakítás.

– Cservölgyi Tibor barátomon keresztül léptem be a Hagyományőrző Rendőrszázadba, akivel még a IX. kerületben szolgáltunk együtt. Nagyon tetszett a közeg, nosztalgikus és érdekes volt látni a régi egyenruhákat, amiket a hagyományőrzők bemutatnak. A század parancsnoka, Bogdán András alezredes nagy szeretettel szokta emlegetni néhai Meichl Géza dandártábornok szavait az egyesületünkről, miszerint mi vagyunk a rendőrség mosolygós arca. Mi a régmúlt korszakok rendőreit elevenítjük fel, ami sokaknak nosztalgikus – mondta mosolyogva Szerencsi Zoltán, aki saját egykori egyenruháját is felkutatta és beszerezte. 

– Szimpatikus volt számomra az egyesületben az is, hogy akárcsak a különleges szolgálatnál, itt is megvan minden területnek a maga „szakértője”. A díszőrök hatalmas tudással és precizitással látják el a feladataikat. A „gépjárművesek” a járműpark karbantartásában, működtetésében és bemutatásában végeznek profi munkát, de megvan a külön szakértője a régi szirénáknak, rádióknak is. Kutyásaink és lovasaink is kimagasló szinten mutatják be területük „profizmusát”.

– Hogy teljes legyen a gyűjtemény, a párommal közösen hoztuk létre hosszú munkával a klasszikus 1500-as rendőrségi Ladát, amiket a megyei főkapitányságok, valamint a legendás, „E” jelű delegációs alosztály) és az URH-s kollégák is használtak. Ez nem eredeti szolgálati autó, hanem egy utángyártott replika, de mi nagyon szeretjük. Sokat járunk vele rendezvényekre, és érdekes, hogy az emberek ránk villognak, fotózzák már az odaúton is. Az autóhoz tartozó, ma már relikviának számító egyenruhákat, felszereléseket mind saját pénzből, szenvedélyből vásároljuk össze, sokszor komoly összegeket elkérnek egy-egy darabért.

– Járunk vidéki toborzásokra, rendezvényekre, a rendőrnapra a Városligetbe, mindenhol örömmel fogadják a járműveinket és minket is. Az is csodálatos érzés, amikor egy-egy 65. életévét betöltő kollégához megyünk a parancsnoka kérésére, és az utolsó munkanapján bevisszük a szolgálati helyére, nagy meglepetést okozva ezzel. Volt, amikor a kolléga az autóban a nosztalgikus tárgyak és emlékek hatására nem tudott gátat szabni az érzelmeinek, és könnyezve érkezett velünk az épülethez, ahol a kollégái sorfala tapsolva fogadta, de ekkor már én is könnyeztem – elevenítette fel legkedvesebb emlékét, és hozzátette, ma is beleborzong az ilyenekbe. 

–Sajnos a relikviák egyre drágábbak, ráadásul a ritkaságok megtalálása sem könnyű, de egy ilyen gyűjtemény sosincs kész igazán. Én érintettként nagyon örülnék például annak, ha lenne egy, a terrorelhárítás történetével foglalkozó hagyományőrző csapat, de eddig csak egyetlen időszaki kiállítást láttam a témában, amelyen igazi ritkaságokat mutattak be a tárlatvezetésen. Ha annak a kiállításnak vége, nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő. Az biztos, hogy a Lada és én továbbra is láthatók leszünk a Hagyományőrző Rendőrszázad rendezvényein!

Forrás: police.hu/ Zsaru Magazin