Magyar Nagydíj

Máris avattak egy új bajnokot a Hungaroringen

2025.08.03.

A brazil Rafael Camara nyerte a Forma-3-asok főfutamát a 40. Magyar Nagydíjon vasárnap, ezzel a 20 éves versenyző a Hungaroringen biztosította be a bajnoki címét egy fordulóval a sorozat befejezése előtt.

Forrás: Hungaroring Média

Camara rajt-cél győzelmet aratott a változó időjárási körülmények között megtartott kora délelőtti viadalon és behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén.

A brazil versenyző mögött a spanyol Mari Boya ért célba másodikként, a finn Tuukka Taponen pedig harmadikként.

A futam még teljesen vizes pályán rajtolt el, de az eső ekkor már nem esett, így a versenyautók körről körre egyre jobban szárították az aszfaltot. A viadalon kétszer kellett pályára hajtania a biztonsági autónak, Camara azonban végig remek teljesítményt nyújtott az élen, komoly hibát egyszer sem követett el és az újraindításoknál is kézben tartotta az irányítást.

Camara 2022 óta a Ferrari versenyzőakadémiájának a tagja, a Forma-3-as bajnokságot a Trident istálló versenyautójával nyeri az idén.

A 40. Magyar Nagydíjon a Forma-1-es futamot 15 órától rendezik.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....