KIA Niro

Máris óriási siker a Kia Niro

2016.11.19.

Az új Kia Niro máris népszerű, hiszen összesen több mint 23 000 rendelést adtak le rá megjelenése, azaz idén július óta Európában.

Október végéig mindösszesen 5815 tulajdonos vehette át új Niróját, de a fennmaradó több mint 15 000 autó is biztosan gazdájához ér még 2016-ban.

A Niro egyedülálló a maga nemében, hiszen egyszerre praktikus crossover és hibrid is. Hajtásláncában 1,6 literes közvetlen befecskendezéses benzinmotor dolgozik együtt egy 32 kW teljesítményű villanymotorral. Mindkét erőforrás az első kerekeket hajtja, a Kia saját fejlesztésű hatfokozatú duplakuplungos sebességváltóján keresztül, az akku lítiumion-polimer szerkezetű. A Niro széndioxid kibocsátása 88 g/km, vegyesüzemi fogyasztása pedig mindössze 3.8 l/100km (az új NEDC ciklus szerint).

Az eddig kiszállított Nirók 46 százaléka magánvevőkhöz került, a maradék 54 százalékot vállalkozások és flottakezelők vásárolták meg, miközben a Kia teljes modellpalettájára vetítve 57 százalék a magán és 43 a céges vásárlás aránya Európában. A Niro a Kia fontos bástyája lehet a flottavásárlók felé irányuló nyitásban, hiszen üzemeltetési költségei több mint versenyképesek, így új vevőket, és flottacégeket is a márkához csábíthat.

Michael Cole a Kia Motors Europe ügyvezetője elmondta: “A Niro nagyon jól illik a magán és az üzleti piacra is, hiszen fenntartása olcsó, hajtáslánca pedig tiszta üzemű és takarékos. Ugyanakkor megjelenése stílusos, és használata a legkisebb mértékben sem követel kompromisszumokat. A Niro ráadásul nem csak az emisszió alapú adózási rendszereket alkalmazó országokban szerepel jól. A Kia középtávú célja a 3 százalékos európai piaci részesedés elérése – és ebben a Nirónak kiemelten fontos szerep jut. Korai sikerei máris bebizonyították, hogy a piacon igenis van hely és igény, a crossoverek és a hibridek közötti űrt betölteni képes modellekre.”

A Niro felszereltségének fontos része a DriVE WISE vezetősegédek komplett rendszere, amelyek közé a gyalogosfelismerő funkcióval kiegészített automatikus vészfék is tartozik. A konnektivitás is teljes a fedélzeten: van Android Auto™, Apple CarPlay™, és ott a Kia saját, Connected Services nevű telematikai rendszere is. A Niro kifejezetten okostelefon-barát: extralistáján a vezeték nélküli töltő éppúgy megtalálható, mint a nyolc hangszórós Premium audio rendszer. Vontatási képességei szintén kiemelkedők, akár 1300 kilós fékezett utánfutót is húzhat.

Hatfokozatú duplakuplungos váltójával a Niro élénken viselkedik, folyamatosan változó áttételű sebességváltóval felszerelt hibrid versenytársainál jóval közvetlenebb vezetési élményt nyújtva. A fejlesztés során a teszteket Európán kívül Észak-Amerikában és a távol keleten futották.

A Niro Európában a Kia egyedülálló 7 éves, 150 000 km-es garanciájával kerül forgalomba

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....