utánpótlás

Másfél éve lejárt forgalmival az utakon

2021.08.19.

A pandémia nagyon sok változást hozott életünkbe, sokszor csak kapkodtuk a fejünket, hiszen olyan dolgok történtek, amit legrosszabb rémálmunkban sem tudtunk elképzelni.  Így vagyok én is akkor, amikor több helyről is hallom, hogy lejárt műszaki vizsgával rendelkező autók még mindig boldogan közlekednek az utakon, hiszen vezetőjük tisztában van vele, hogy ehhez most minden lehetőség adott. Így akár már tavaly tavasz óta is, azaz másfél éve vizsga nélkül jogosan közlekedő járművek is előfordulnak útjainkon. Bízom benne, hogy egyre kevesebb. Milyen tévhitek élnek az autósok fejében ezzel kapcsolatban? Lambert Gábort a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs vezetőjét kérdeztem a témában.

Okozott e valamilyen változást a biztosítóknál a kötelező gépjárműfelelősség biztosítás tekintetében a pandémia első, és második hulláma?

Amennyiben a kérdés a díjak alakulására vonatkozik, úgy azt tudom mondani, hogy a kevesebb járműhasználat következtében a kárgyakoriság a tavalyi második negyedévben valamelyest visszaesett, aztán tavaly nyáron ismét elkezdték az emberek használni az autóikat. Összességében elmondható, hogy a kárgyakoriság a tavalyi egész évet figyelembe véve alacsonyabb volt, mint az azt megelőző évben. A díjakat azonban sok egyéb tényező is alakítja (alkatrészárak, szervízek költségei, stb.) és azt is figyelembe kell venni, hogy a most befizetett díjaknak az elkövetkező időszak kockázatait is fedezniük kell, hiszen a jövőre vonatkoznak.

 
Fotó: cdn.pixabay.com
 

Különbséget tehet e kárrendezésnél a biztosító balesetet szenvedett károsult autóknál, lejárt forgalmis autók között? (Ha egyiknél kiderül, hogy műszakilag megfelelő állapotban volt, míg a másiknál a gumiabroncsok, vagy üzemi fék berendezés nem rendeltetésszerűen működött)

Az egész KGFB-nek az az alapelve, hogy a vétlen károsult mindig a pénzéhez jusson. Csak a károkozónál merülhet fel, hogy ha súlyos gondatlanság okozta a balesetet, akkor a baleset jellegétől és sok más összetevőtől függően előfordulhat, hogy a biztosító viszont keresettel él, vagyis regressz eljárás keretében behajtja az okozott kárt. (A regressz a viszonkereseti eljárás - a szerk.) A biztosító nem a forgalmit és az okmányok lejártát vizsgálja, (hiszen az érvényes rendelet szerint a veszélyhelyzet utáni hatvan napig el kell fogadni a lejárt okmányokat is). Viszont a kgfb. törvény rögzíti azt, hogy a forgalomban csak megfelelő műszaki állapotban lévő autóval vehetünk részt, függetlenül attól, hogy van-e, vagy nincs műszaki vizsgánk.

 
Fotó: cdn.pixabay.com

Tisztában vannak azzal az emberek, hogy lejárt forgalmi engedélyű autóikkal nem hagyhatják el az országot?

Nem tudok ezzel kapcsolatos statisztikáról, és ez a kérdés nem is a MABISZ-hoz tartozik. Ha ismeretlen gépjármű, külföldi rendszámú jármű vagy lejárt, esetleg kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkező okozta a kárt, ezeket az ügyeket intézzük a MABISZ-nál. Én azt feltételezem, hogy egy minimális felelősségtudattal rendelkező autós utána néz annak, hogy milyen feltételek mellett tudja elhagyni az országot, és megnézi, hogy a jármű műszaki állapota mellett az okmányai is megfelelnek-e a határátlépés követelményeinek.

Miért érdemes időben, még a veszélyhelyzet vége előtt leműszakiztatni a lejárt érvényességű forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárműveket?

Hivatalból erre nem tudok válaszolni, mert ez nem biztosítással összefüggő kérdés. Magánemberként azt tanácsolom, hogy ha valaki nem akarja utolsó percre hagyni a vizsgáztatást, és az ezzel járó "papírmunkát", illetve nem szeretne a nagy tömeggel együtt vizsgáztatni, akkor érdemes kihasználni a jelenlegi nyugalmi időszakot, hiszen a nyári szabadságolások idején talán mindez sokkal egyszerűbb.

 
Fotó: cdn.pixabay.com
 

Mi a biztosítói gyakorlat kárrendezés esetében?

A biztosítok a károkozónál sem elsődlegesen a papírt, hanem a baleset körülményeit vizsgálják, tehát azt, hogy a műszaki állapot mennyiben idézhette elő a balesetet. Ha valaki él is azzal, hogy az autó papírjai már lejártak, de él a jogszabály adta lehetőséggel, ezt felülírja a KGFB törvény, miszerint a forgalomban csak megfelelő műszaki állapotú járművel vehetünk részt. Ha sikeres műszaki vizsgát tettünk fél évvel ezelőtt, amit hivatalos okmánnyal is tudunk bizonyítani, de járművünk fékrendszere nincs rendben vagy a gumiabroncsok lekoptak, akkor, ha ez egy balesetnek az érdemleges hozzájárulásához segített, annak lehetnek (de nem minden esetben) következményei a biztosító részéről. Több esetben lehetett hallani a műdiában azt, amikor valaki azt hangoztatta, hogy lejárt forgalmi engedélyét a törvényi rendelettel élve szerette volna érvényesíteni egy baleset esetén, de a biztosította behajtotta rajta a kárt. Azt viszont már nem hangoztatják, hogy azért, mert a jármű műszaki állapota alapján összefüggésbe hozható a balesettel. Jó tudni, hogy ilyen esetben a rendőrség is vizsgálatot indít főleg súlyos sérültekkel járó káresetben. Ezt a rendőrség is vizsgálja, főleg súlyos sérülésekkel jár balesetnél.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....