Dakar 2020

Másodikként zárta a Dakar nyolcadik napját Alonso

2020.01.14.

Továbbra is versenyben van az elsőségért a Toyota Gazoo Racing South Africa csapata az idei, 42. Dakar ralin. A nyolcadik nap hőse egyértelműen Fernando Alonso volt – és nem csak a Toyotánál.

Négy perc négy másodperccel lemaradva a második helyen ért célba, és ezzel rövid Dakaros pályafutása eddigi legjobb eredményét könyvelhette el Fernando Alonso. Bravúros teljesítményével egyre előrébb lépdel az összesítésben a spanyol motorsport-zseni. Jelenleg, a 2020-as Dakar kétharmadánál a 13. helyen autózik; további négy nap és több mint 2600 kilométer áll rendelkezésére, hogy navigátorával, a szintén spanyol Marc Comával még előrébb araszoljon a ranglistán.

„Fantasztikus napot zártunk. Sajnos volt egy defektünk, és ezzel veszítettünk némi lendületet, de ettől eltekintve szinte tökéletesen mentünk. Marc (Coma) hihetetlen volt a dűnéken… a vége felé láttuk, hogy az előttünk haladók kissé elveszítették a fonalat, mi azonban nem, és így még több időt nyertünk. Marc olyan volt, mint egy varázsló. Ma nem voltak motorok a mezőnyben, és ez teljesen megváltoztatta a versenyt az élen rajtolók számára, nem tudták elérni a korábbi tempót. Előnyös volt, hogy hátulról indultam. Egyébként gyönyörű volt a mai szakasz, gyönyörű és gyors, tele dűnékkel. A homokdombokon valamivel nehezebben boldogulok, mint amikor mások nyomvonalát követhetem, valamiért mégis jobban szeretem őket. Úgy tűnik, jobban elkapom a ritmusukat. Egyelőre nagyon élvezem a Dakart” – nyilatkozta a célba érve Alonso, akit jelenleg négy és fél perc választ el attól, hogy a Top 10-ben autózzon!

A második helyezett Alonso mögött mindössze 2 perc 25 másodperccel ért célba Giniel de Villiers és Alex Haro Bravo párosa. A rutinos dél-afrikai versenyző, aki a Dakar második napján elért győzelmével az első olyan pilótaként vonult be a történelembe, aki három földrészen is tudott Dakar-szakaszt győzni, stabilan őrzi összesített hatodik helyét. A holland Bernhard ten Brinke, aki reggel a leggyorsabb idővel haladt át a nap első ellenőrző pontján, hetedikként ért célba, mindössze 3 perc 50 másodperccel lemaradva de Villiers mögött, így összesített nyolcadikként várja a kedd reggeli rajtot.

Ha Alonso szárnyalt, Nászer el-Attija éppen ellenkezőleg: pontosan kiszámítva, végtelenül óvatosan autózott. A nap hősei helyett két legfontosabb vetélytársára kellett koncentrálnia, hozzájuk mérve kellett jó időt futnia. Ez sikerült is neki: már száz kilométer után három perccel gyorsabb volt, mint Carlos Sainz, és mivel előnyét estig sikerült megtartania, összesítésben megőrizte második helyét a MINI-t hajtó spanyol legenda mögött; hátránya mindössze hat perc 40 másodperc.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....