MÁV

MÁV: 15 éve nem történt a vasút hibájából halálos baleset

2024.12.16.

Tizenöt éve nem történt a vasút hibájából halálos közlekedési baleset, de abban van felelőssége a társaságnak, hogy mindenki figyelmét felhívja a szabályok betartására - közölte Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookra vasárnap feltöltött videójában.

A balesetek elkerüléséért a következő hónapokban mintegy háromszáz átjáróba helyeznek el táblákat, rajtuk a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszámmal és a vasúti szakasz azonosítójával - tette hozzá.

Az embereket arra kérte a vezérigazgató, hogy vészhelyzet esetén hívják a táblán feltüntetett telefonszámot, mondják be az azonosítót, így azonosítva a helyszínt. Ezzel szerinte tragédiák előzhetők meg, a hívás beérkezése után a MÁV dolgozói azonnal intézkedhetnek a vonatforgalom megállítására.

Megjegyezte, a projekt Budapesten és Pest vármegyében kezdődik, mert ott vannak a legnagyobb és a legforgalmasabb átjárók, de később az egész országra kiterjesztik. Idén tizenöttel több baleset volt a vasúti átjárókban mint tavaly, és kétszer annyian haltak meg ilyen balesetben, mint egy éve - mondta Hegyi Zsolt.

Mivel az idén az "érzékszerveket befolyásoló eszközök miatt bekövetkezett balesetek száma" is megemelkedett, a vasúttársaság jövőre a kampány folytatásaként a vasúti átjárók előtti aszfaltra felfestett figyelmeztető piktogramokkal hívja fel a figyelmet a közlekedés közbeni telefonálás és fülhallgató használat veszélyeire - közölte honlapján a MÁV.

MTI

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....