MÁV-Start

A MÁV-Start 110 új jegyértékesítő automatát telepít

2015.12.16.

A MÁV-Start 110 új jegy- és bérletértékesítő automatát telepített a Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (KÖZOP) a nagyforgalmú budapesti pályaudvarokon, az elővárosi vasútvonal egyes részein – jelentette be Feldmann Márton, a személyszállító vasúttársaság értékesítési vezérigazgató-helyettese kedden az uniós fejlesztés zárórendezvényén, Budapesten.

A 2013-ban kezdett beruházás 1 milliárd forintba került, a költség 73 százalékát az Európai Unió finanszírozta. Feldmann Márton hangsúlyozta: a fokozatosan telepített új automaták 2015-ben 2 milliárd forintot, az éves összes árbevétel 8 százalékát hozták a vállalatnak.


Feldmann Márton kiemelte, hogy az új automatákból minden típusú belföldi viszonylatra érvényes menetjegy, bérlet megvásárolható a nap 24 órájában, az értékesítésen kívül közlekedési információt is ad. Az automata vásárlásnál rugalmas fizetési lehetőséget biztosítanak azzal, hogy érmét, bankjegyet, bankkártyát elfogadnak, és a jegykiadó készpénzfizetésnél vissza is tud adni, illetve lehetővé teszi az otthon vásárolt internetes jegy nyomtatását.

A MÁV-Start vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az eddigi kedvező tapasztalatok indokolják a program folytatását, eddig saját forrásból a MÁV-Start további hat automatát telepített, és szeretnének a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban is forrást kapni erre a célra. Számítások szerint 300-400 korszerű jegykiadó automata telepítésével országos hálózatot tudnának kialakítani – tette hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..