vasút

MÁV-Start: egyre többen utaznak a budapesti elővárosi vonalakon

2017.03.25.

- Míg 2015-ben 57,4 millióan, tavaly már 58,8 millióan utaztak a MÁV-START budapesti elővárosi vonalain - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel. Egyre több állomás mellett épült ki P+R parkoló, ami hatékonyan ösztönözte az autósokat.

A tájékoztatás szerint a növekedés 2017 első két hónapjában is folytatódott, átlag felett, közel 6 százalékkal nőtt a dolgozóbérletekből és teljes árú menetjegyekből származó bevétel az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül is kiemelkedő, 10 százalék feletti a Budapest-Esztergom, a Budapest-Veresegyház-Vác, a Budapest-Kunszentmiklós-Tass és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon mért növekedés. A vasúttársaság számára a budapesti elővárosi térség már csak azért is fontos, mert a vasúton utazók több mint fele ezeken a vonalakon utazik, és a teljes bevétel egyharmada származik erről a területről - olvasható a közleményben.


A MÁV-Start a megnövekedett utasszámot elsősorban az elmúlt három év fejlesztéseinek eredményeként értékelte: a többi között korszerű motorvonatok álltak forgalomba, több kocsi is megújult, csökkentek a menetidők, folyamatosan javul a menetrendszerűség, illetve új jegyértékesítési rendszer jött létre és kiterjesztették az elektronikus vonatjegyek alkalmazhatóságát. Utóbbinak köszönhetően az otthoni jegynyomtatást vagy a képernyőn bemutatható e-vonatjegyet választók száma 114 százalékkal nőtt a lehetőség 2016. novemberi kiterjesztése óta. Emellett tavaly az előző évhez képest 17,4 százalékkal többen, mintegy 1,45 millióan váltottak interneten belföldi menetjegyet.

A jegyértékesítés modernizálása érdekében a vasúttársaság az elővárosi állomásokon és megállóhelyeken 2013 júniusától összesen 116 jegyértékesítő automatát telepített, ezáltal javult az utasok kiszolgálása. Az automaták a nagyobb forgalmú állomásokon elsősorban a pénztári szolgáltatást egészítik ki, míg a kisebb állomásokon, megállóhelyeken a jegyértékesítés teljes mértékben ezekből zajlik. 2016-ban az új jegyértékesítő automatákból több mint 4,5 millió tranzakciót hajtottak végre, az új automaták részesedése a belföldi bevételből 7,5 százalék. A MÁV-Start szerint a megvalósult fejlesztések a közösségi közlekedés egészére kedvező hatást gyakoroltak.


Egyre több állomás mellett épült ki P+R parkoló, ami hatékonyan ösztönözte az autósokat, hogy a fővárosba jutáshoz - a dugóban állás helyett - a vasutat válasszák. Ennek következtében a közigazgatási határon belül 2. osztályon korlátlan utazásra is jogosító Budapest-bérlet vasúti használata is közkedvelt lett. Tavaly - 2015-höz képest - közel 4 százalékkal, vagyis mintegy kétmillióval többen váltottak a már meglévő Budapest-bérlet mellé csatlakozó jegyet vagy bérletet agglomerációs utazáshoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....