együttműködés

A MÁV-Start és a Rail Cargo Hungaria erősíti együttműködését

2016.02.09.

A MÁV Start Zrt. és a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. erősíti együttműködését, ennek jelképeként mutatták be kedden az osztrák tulajdonú vasúti árufuvarozó cég logójával felmatricázott V63-as mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban; a jármű a Rail Cargo tehervonatait továbbítja majd.

Az eseményen Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a tavalyi 32 millió tonnás forgalmuk 60 százalékát a MÁV-Start mozdonyaival és személyzetével bonyolították le, több mint 80 ezer vonatot közlekedtettek így.

Elmondta, hogy az infrastruktúra mellett az egyik legfontosabb működési feltételük a mozdonykapacitás biztosítása, a tulajdonosuk által rendelkezésre bocsátott saját mozdonyok mellett a legnagyobb vontatási szolgáltatójuk a MÁV-Start. A Rail Cargo Hungaria a magyar vasúti árufuvarozás mintegy 70 százalékát bonyolítja, vonataik dízelvontatását szinte teljes egészében a MÁV-Start végzi, a villanyvontatásban is jelentős szerepet vállal - ismertette.
   

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója (b) és Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója a cég és a MÁV-START Zrt. együttműködése keretében tartott mozdonyavató ünnepségen a Magyar Vasúttörténeti Parkban 2016. február 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt 

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vasúti személyszállítási közszolgáltatási feladat végzése mellett fontosnak tartják a vasúti árufuvarozó cégeknek nyújtott szolgáltatás növelését. A cég árbevételének 20 százalékát a külső piacon végzett szolgáltatásokból szerzik be, ennek gerincét a vasúti vontatás adja. A külső piaci részarány bővülése érdekében növelik a mozdonyvezetői képzést, és a motorvonat beszerzésekkel kiváltott villamos mozdonyok egy részét az árufuvarozásban állítják üzembe.

Hozzátette: a külső piacról szerzett bevételek a fejlesztést szolgálják, köztük a teherszállítási eszközpark bővítésére, a saját fejlesztésű IC+ kocsik sorozatgyártására.

A Rail Cargo Hungaria tájékoztatása szerint nem ez az első alkalom, hogy a MÁV-Start és az RCH különleges matricával díszít fel egy mozdonyt, 2014. szeptember 2-án indult útjára az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatot ábrázoló matricával ellátott mozdony a Vasúttörténeti Parkból. A különleges Taurus egy évig közlekedett Magyarország és Ausztria sínjein, és többnyire személyvonatokat húzott. A mozdony 141 764 vonatkilométert tett meg, a rekordfutása napi 1060 kilométer volt. Különleges eseményeken is részt vett, 2015. márciusban például az Audi 25 ezredik irányvonatát húzta. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....