MÁV

MÁV: tízmillió felett a wifi csatlakozások száma a vonatokon

2015.01.28.

Két év alatt több mint tízmilliószor csatlakoztak az utasok a vonatokon kiépített ingyenes fedélzeti wifi interneteléréshez, a 2013 márciusától bevezetett díjmentes szolgáltatás 770 kocsiban működik az elővárosi és egyes távolsági, valamint InterCity járatokon – közölte a MÁV az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint havonta 600-700 ezerszer lépnek fel az internetre a vonaton utazók, a legerősebb hónap 2014 októbere volt, 745 ezer csatlakozással. A MÁV kimutatása szerint a legtöbben péntekenként neteznek a wifi hálózatot igénybe véve, ilyenkor akár a napi 400 gigabyte-ot is meghaladhatja a teljes adatmennyiség. Az utasok nem csak a vonatokon, hanem hét vasútállomáson is használhatják a díjmentes internet szolgáltatást.


A három budapesti fejpályaudvaron – a Déliben, a Keletiben és a Nyugatiban –, valamint négy vidéki vasútállomáson: Debrecenben, Szegeden, Zamárdiban és Keszthelyen is elérhetővé tette a MÁV a wifizést. Miskolcon február végére épülhet ki a működéshez szükséges hálózat. A kelenföldi pályaudvaron a közeljövőben, Pécsett pedig idén nyáron, az újjáépülő állomási főépület átadását követően lesz ingyenes wifi – tájékoztatott a MÁV.

A vasúttársaság közleményében felidézi, hogy a vonatokra kiépített ingyenes wifi szolgáltatásával a MÁV-START elnyerte az "Év projektje" díjat a T-Systems Magyarország Symposiumán tavaly novemberben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....