MÁV

MÁV: várhatóan 2017 elején zárul a HÉV átvétele

2016.09.17.

- A fővárosi HÉV-vonalak átvétele várhatóan 2017 elején zárul - közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére.

A MÁV hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a fővárossal, a Budapesti Közlekedési Központtal és a Budapesti Közlekedési Vállalattal szoros együttműködésben készülnek a HÉV-vonalak átvételére, szakértőik részt vesznek az egyeztetési folyamatokban, közreműködnek a közszolgáltatási szerződéses rendszer kidolgozásában. A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-i ülésén döntött a HÉV kiválásáról.


E szerint november 1-jén alakul meg a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt., ezt követően valósulhat meg a HÉV-vonalak átvétele úgy, hogy a főváros átadja az államnak, majd a magyar állam által a MÁV Zrt.-nek. A kiválás után a BHÉV Zrt. saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz, a szétválás előzetes tervek szerint mintegy 135-145 millió forintba kerül.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az elképzelések alapján a BHÉV Zrt. önálló társaságként végzi a HÉV-ek üzemeltetését, a társaság még 2016-ban állami tulajdonba kerül, tulajdonosa a MÁV Zrt. lesz, azaz a MÁV-csoport egy újabb leányvállalattal bővül. A HÉV-ek várható üzemeltetési költségeivel kapcsolatban a MÁV hangsúlyozta: az üzleti tervezés jelenleg is zajlik, így megalapozott számadat csak később áll majd rendelkezésre, viszont a Fővárosi Közgyűlés által a korábbi években elfogadott üzleti tervek alapján nagyságrendileg 14-15 milliárd forint körüli üzemi költségszintről lehet beszélni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....