Mercedes

Még egyedibb Mercedes? Bemutatkozik a Manufaktur

2021.10.21.

Ami a Porschénál Exclusive Manufaktur, az a Mercedesnél szimplán csak Manufaktur néven fut majd. Érkeznek a még egyedibb Mercedes modellek.

Ami a Porschének bejött, azt a mi vásárló közönségünk is értékelheti – gondolhatta a Mercedes-Benz, amikor létrehozta saját Manufaktur részlegét. Mostantól tehát még több lehetőség nyílik a Mercedes ügyfelek számára, hogy a legutolsó részletekig a saját ízlésükre szabják új autóikat. Ez a lehetőség korábban csak a G-osztály vásárlóknak volt elérhető, ott is valamivel limitáltabban, mint, amit most kiterjesztenek több modelljükre – elsősorban az S-, CLS-osztályokra, majd a 4-ajtós AMG GT Coupéra. Később még lejjebb szivárogatnak az egyedi kiegészítők.

A Manufaktur név alatt még több egyedi külső szín, belső kárpit, egyedi anyagú betét és színopció érhető el, a matt fényezéstől egészen a legelvetemültebb színárnyalatokig. Sőt, még akár az egykori ikon 300 SL grafitszürke színében is rendelhetjük autónkat, ahogy a 80-as években divatos Olive Metallic vagy China Blue színek is visszatérnek a korabeli E-osztályokról. Odabent kézzel varrott, kéttónusú bőrkárpitok közül választhatunk, akár fehér kormányborítással, egyedi Manufaktur hangulatvilágítással. Egyelőre tehát a nagy modellekre, valamint az AMG és EQ almárka modelljeire koncentrálva alkotnak egyedi kiegészítőket, de később tovább bővülhet a paletta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....