Lamborghini

Még erősebb lett a Lamborghini Aventador

2016.12.20.

Az S változat 40 lóerővel többet kínál, és összkerék-kormányzást is kapott.

A 2017-es modellévű Lamborghini Aventador S az Audihoz tartozó olasz sportautómárka új csúcsmodellje. A sima Aventadorhoz képest az átdolgozott aero csomag elöl 130, hátul 50 százalékkal több leszorítóerőt biztosít. Új a hátsó diffúzor, a hátsó szárny három fokozatban állítható, lapos állásban nagyobb végsebesség érhető el.

A 6,5 literes, 8500-ig pörgethető szívó V12-es motorban találtak még 40 lóerőt, így már 740 lóerőt ad le, a nyomatéka 690 Nm. A kocsi gyorsulása maradt 2,9 másodperc, és a 350 km/h-s végsebesség sem változott. A hatalmas erőt hétfokozatú, egykuplungos, szekvenciális sebességváltó továbbítja a négy kerék felé, az új szoftver miatt a hátsó tengelyre akár a nyomaték 90 százaléka is juthat.

Az Aventador S az első Lamborghini, amely négykerék-kormányzású. A rendszer a hátsó kerekek elsőkkel párhuzamos elmozdításával nagy sebességnél növeli a stabilitást, kis sebességnél az ellentétes irányú elfordítással pedig a manőverezhetőséget.

Természetesen a hátsó rugókat és adaptív lengéscsillapítókat is áthangolták a hátsó kormányzás miatt. Az Aventador S száraz tömege 1575 kg, az enyhe csökkenés főleg az új kipufogórendszernek köszönhető. A 100 millió forintba kerülő autó 2017 áprilisától lesz megvásárolható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....