KRESZ értemezés

Még feketeöves sofőrök is beleszaladnak ebbe

2025.07.18.

Egymás után büntették itt a rendőrök az autósokat

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság június 13-án (péntek 13-án…) tette közzé a legutóbbi drónnal végzett közúti ellenőrzés képanyagából összevágott kisfilmjét. Nézzük meg, aztán beszéljünk róla!

Bevallom én is azért kaptam fel a fejemet, mert szégyen, de első pillanatban össze sem állt, hogy mi itt a probléma. De hát a semmire nem büntetnek a rend éber őrei, úgyhogy érdemes kicsit elemezni, miért szabálytalanok ezek az autósok és sokak kedvéért azt is, mi indokolja az útszakaszra meghatározott szabályozást.

A témában azóta Zách Dániel cikke is megjelent a Telexen. Ebben szakértő is megszólal az esettel kapcsolatban és véleménye szerint „nem korrekt eljárás előzni tilos táblát kitenni arra helyre, ahol eleve terelőnyilak jelzik az autósoknak, hogy el kell hagyniuk a lassítósávokat és be kell sorolniuk a szélső sávon haladók elé vagy mögé.” Hozzáteszi: mivel a megszűnő sávok lassítósávnak minősülnek, amelyeket nem lehet figyelembe venni az útszakasz párhuzamos közlekedésre alkalmasnak nyilvánításakor, így az ott történő elhaladások, jogi értelemben valóban előzésnek minősülnek.

20 éve kint vannak a táblák

A Telex megkereste a Magyar Közút Zrt-t is, akik válaszukban leírták, hogy a szóban forgó útszakaszon a 2000-es évek elejétől van kint a jelzés. Hozzájuk azóta sem érkezett panasz a szabályozással kapcsolatban (na, majd most… - a szerk.)

Az ellenőrzés helyszíne a Googe Earth-ön

Egy másik – neve elhallgatását kérő – szakértő megjegyzi, hogy az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló kormányrendeletet értelmében tilos egymásnak ellentmondó közúti jelzések kihelyezése.

Itt vetik fel, hogy a közút részéről nincs minden közlekedési szituáció kellőképpen átgondolva, hiszen mi van akkor, ha a tovább haladó forgalmi sávban a forgalom feltorlódik? Akkor a megszűnő sávokat már ne is töltsék fel az autók, mert akkor előznének? Ebben azért van valami, még akkor is, ha az adott útszakaszon nem jellemző, hogy a tovább haladó sáv bedugulna.

Vitatható büntetések

Arról nincs információm, hogy a megállított autósok milyen mértékű büntetést kaptak. Az előzni tilos tábla hatálya alatti előzés büntetési tétele helyszíni bírság esetén 10.000,- Ft, de jár mellé három előéleti „büntető” pont is. Persze megúszhatták figyelmeztetéssel is, ami talán a Mátyás királyi adtam is büntetést meg nem is esete lenne.

Pillanatkép a videóból, a Mercis tényleg tökön-paszulyon keresztül előzött, teljesen indokolt a bünti

Nem szerencsés, hogy az ország akár több ezres nagyságrendben előforduló hasonló útszakaszain alig-alig találunk ilyen szabályozást. Hogyan készüljön fel ilyesmire egy autós? Nagyon naívan azt felelhetnénk, hogy sehogyan, ott a tábla, ne előzzön. De ez a szituáció annyira szokatlan, és annyira másképp magyarázza magát az útszakasz, hogy egyáltalán nem csodálkozom, hogy rendre beleszaladtak az autósok.

Mindenhol ugyanannak a szabálynak kellene lennie

Ez a megszűnősáv-előzni tilos kombó megzavarja a sofőröket. Bár a hatályos KRESZ keretei közé be lehet tuszkolni ezt a szabályozást, az útburkolati jelek és a táblák utasításai mégis ellentmondást mutatnak. Azt szoktuk meg, hogy az előzni tilos táblával indul a záróvonal is, így a két jelzés egymásnak megfeleltethető. Egy ilyen szituációban az útszakasz lehetővé teszi, hogy gyorsítással soroljunk be a tovább haladó sávba és lássuk be, csábító is, hogy egy lassabban haladó járművet még a párhuzamos közlekedésre alkalmasnak tűnő szakaszon letudjuk.

Alapvető tanácsunk most is a nyugodt, előrelátó vezetés. Nehéz „kiölni” az emberekből a versenyszellemet, a haladni akarást, mégis azt kell mondani, ha ilyen helyzetbe kerülünk ez a szabályt is tartsuk be, még akkor is, ha indokolatlannak tűnik. Mert járművezetőként ez a dolgunk, aztán majd elemezgetünk a neten, mint most is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....
2026.08.09
A Ford Explorer közismerten az egyik első olyan SUV volt, amely inkább a család kényelmes,....