Formula E

Még jó, hogy nem került a szemétdombra ez a versenyautó!

2023.08.26.

Itt a világ első versenygépe, ami teljes egészében hulladékból készült.

 

Egy fenntarthatóbb világot célozva az Envision Racing Formula E versenycsapat életnagyságú, vezethető autót mutatott be, amely teljes egészében elektronikai hulladékból készült. Az e-szemetet: többek között iPhone-okat, töltőket, laptopokat, akkumulátorokat és egyszer használatos párologtatókat iskolások adták az autóhoz. (Régen újságpapírgyűjtés volt a sulikban, ma e-hulladékszedésre ösztönöznek… – a szerk.)

A vállalat azt reméli, hogy Formula E Gen3 Recover-E autója rávilágít az e-hulladék keletkezésének világszerte aggasztó problémájára. "Ezzel a kampánnyal a csapat szeretné felhívni a figyelmet az e-hulladék emberi hatásaira, valamint a régi elektromos termékek újrahasznosításának szükségességére" - áll a cég blogbejegyzésében.

A projekt a Music Magpie brit céggel való együttműködéssel valósult meg

Az utóbbi időben a technológiai fejlődés és annak széles körű elterjedése az e-hulladék keletkezésének ugrásszerű növekedését eredményezte: becslések szerint 2031-re a keletkező hulladék mennyisége eléri a 75 millió tonnát és az Egyesült Királyság 2022-ben a világon a második helyen áll az e-hulladék keletkezése tekintetében.

A mobiltelefonok, számítógépek, MP3-lejátszók és akkumulátorok a leggyakrabban kidobott tárgyak közé tartoznak. "Sajnos, manapság az elektronikai cikkeket javítás helyett másikra cseréljük, ami globális e-hulladékválsághoz vezet. A tervezés és a kreativitás segítségével szeretnénk megmutatni az e-hulladék problémáját és a benne rejlő lehetőségeket a körforgásos gazdaság létrehozásának felgyorsítására" - mondta Liam Hopkins dizájner.

Forrás: interestingengineering.com

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....