BKK

Még látható lesz a Fényvillamos a hétvégén

2016.01.08.

A Fényvillamos pénteken, szombaton és vasárnap újra bejárja azokat a vonalakat, amelyeken közlekedett.

Az első fényvillamost azzal a céllal indítottuk el, hogy ünnepi hangulatot csempésszünk a fővárosiak mindennapjaiba az adventi időszakban, most pedig szeretnénk, ha ez egy picit tovább tartana.  Az elmúlt években hagymásosan Vízkeresztig járt a 3500 méternyi fényfüzérrel, összesen 39200 db fehér és kék színű LED-del feldíszített jármű, de – mivel a fővárosban hamisítatlan téli hangulat van, végre megérkezett a hó is – idén gondoltuk,  a BKV is csatlakozik – a maga módján – ennek megőrzéséhez. Így a 2016-os évet azzal indítjuk, hogy néhány nappal hosszabb ideig gyönyörködhetnek a Fényvillamosban, és persze  utazhatnak is rajta.

A díszes jármű pénteken a 47-es, szombaton a 4-es és vasárnap pedig 2-es villamos vonalán közlekedik. Menetrendje megtalálható a BKV és BKK honlapján (www.bkv.hu és www.bkk.hu).

Tájékoztatjuk a kedves utasokat, hogy szombaton 21.30-kor fotós menet indul a Bosnyák térről, ezért az utolsó 4-es Fényvillamos 19.39-kor indul Újbuda-központtól, majd a 20.16-os Széll Kálmán téri indulás már csak a Blaha Lujza térig közlekedik.

A fotós menetről szintén a www.bkk.hu oldalon tájékozódhatnak. A Fényvillamos normál díjszabás szerint vehető igénybe.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....