Hidrogén meghajtás

Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség

2021.10.21.

A hidrogén felhasználása számos területen elképzelhető Magyarországon - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Magyar Hidrogénszövetség megalakulása alkalmából tartott rendezvényen Budapesten. Palkovics László közölte: a hidrogént felhasználhatják a közlekedésben, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat - írja az MTI.

 Palkovics László elmondta, a Magyar Hidrogénszövetség létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével.

Ebben a folyamatban fontos szerep hárul egy széleskörű ipari és szakmai támogatással és részvétellel bíró szakmai szövetségre, amely számos formában járulhat hozzá a Hidrogénstratégia megvalósításához - fűzte hozzá.

Az európai klímasemlegességi célok teljesítéséhez a kormány nagy hangsúlyt fektetne az atomenergiára és a napenergiára - tette hozzá.

Az utóbbi kapcsán a miniszter nagyon fontosnak nevezte, hogy tárolni lehessen az így kinyert elektromos energiát.

Ebben lehet jelentős szerepe a hidrogénnek, ugyanis az áramtöbbletből hidrogént állítanának elő, amelyet eltárolnának. A hidrogén kiválthatja a szenet az olyan technológiáknál, mint az acél-, a műtrágya- vagy a cementgyártás - fűzte hozzá.

Palkovics László közölte: a hidrogént felhasználhatják a közlekedésben, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat.

Elmondta: már vizsgálják a magyarországi gáztározókat és - vezetékeket, alkalmasak-e arra, hogy tiszta vagy vegyített hidrogént helyezzenek el, illetve szállítsanak bennük.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....