mi

Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács

2025.12.15.

Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács hétfőn Budapesten, testület egyebek mellett figyelemmel kíséri majd a területet érintő technológiai fejlődést és hatósági gyakorlatot, valamint ajánlásokat és szakpolitikai javaslatokat tesz - mondta Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, a tanács elnöke az alakuló ülés utáni sajtótájékoztatón.

Palkovics László felidézte: a mesterséges intelligencia kapcsán európai uniós jogszabály írja elő, hogy milyen hatóságokat, hivatalokat kell működtetni a tagállamokban. Magyarország ebben is élen járt, mert a mesterséges intelligencia ügye sokkal fontosabb annál, hogy csak hatóságok képviseljék - hangsúlyozta.

Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács elnöke (j) és Vajda Viktor főtitkár a testület alakuló ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón 2025. december 15-én. MTI/Soós Lajos

Ezért hozták létre a mesterséges intelligencia tanácsot, a testületben a többi között megjelennek a tudomány, az akadémia, az egyetemek, a piacfelügyeleti és egyéb hatóságok, valamint a gazdasági szervezetek képviselői - ismertette. Hozzátette: a mesterséges intelligencia területén Magyarországon előforduló kérdések a tanács elé kerülnek majd.

Már az alakuló ülésen az ügyrendi kérdéseken túl elhangzottak szakmai javaslatok is, ezek közül a tanács elnöke kiemelte egyebek mellett, hogy legyen saját magyarországi felhő alapú szolgáltatás erre a területre, valamint a felsőoktatási intézmények gyorsan jelenítsék meg képzéseiben a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdéseket akár tananyagként, akár eszközként.

Magyarország a mesterséges intelligencia tanáccsal olyan szervezetet hozott létre, amely képes arra, hogy bármilyen, a mesterséges intelligencia területén felmerülő kérdésre választ vagy iránymutatást tudjon adni - emelte ki Palkovics László.

Vajda Viktor, a tanács főtitkára elmondta: a testület hiánypótló fórum, magyar különlegesség; olyan kiemelt szakpolitikai javaslatokat tesz, amelyek elősegítik a hazai mesterséges intelligencia stratégia naprakészen tartását, egy etikai kódex megalkotását, illetve szabályozói és fizikai tesztkörnyezetek kialakítását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....