rendőrségi eljárás

Megállás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről

2021.09.07.

Csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg a balesetben. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát - írja a police.hu

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy hosszúpályi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett a 47-es számú főúton 2021. március 23-án 7 óra 30 perc körül. Sáránd felől Derecske irányába haladt, amikor gépkocsijával áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött egy vele szembe közlekedő gépkocsival. A férfi autójának visszapillantója leszakadt, valamint a másik jármű visszapillantója, szélvédője és ablaka is betört, a sofőr mégis megállás nélkül továbbhajtott.

Fotó: police.hu

Az egyenruhások rövid időn belül azonosították a sofőrt, akit aznap délben már gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi beismerő vallomást tett.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....
2026.09.04
Az EU vámokkal próbálta lassítani a kínai elektromos autók térnyerését, és a Kínában gyártott BEV-k....
2026.09.04
A kilencvenéves börgöndi repülőtér tiszteletére idén ingyenesen látogatható a Börgöndi Légiparádé....
2026.09.04
A Xiaomi bemutatta saját fejlesztésű, intelligens vezetést támogató háromnanométeres chipjét. ..
2026.09.04
Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta....
2026.09.04
A BMW humanoid robotokat tesztel spartanburgi üzemében, hogy kiderítse, hogyan tudnak valós....
2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....