McLaren

Megduplázta autóeladásait a McLaren

2017.01.10.

2016-ban a Forma-1-ben szenvedett, de az újautó piacon jól teljesített a wokingi gyártó.

A McLaren utcai autós részlege 99,3 százalékos növekedést könyvelhetett el 2016-ban, és már harmadik éve stabil nyereséget termel. A növekedés főleg a legolcsóbb modell, az 570S megjelenésének köszönhető, ami nagyon felpörgette az eladásokat.

Az összes értékesítésből 2031 darabot tett ki a sportautó széria, amely az 570GT-ből és az 570S-ből áll. A drágább szuperautó széria, amely a 650-es és a 675-ös típusokból áll, 1255 példánnyal járult hozzá az értékesítési eredményhez.

2016-ban 3286 sportautót értékesített a brit gyártó, míg egy évvel korábban csak 1654-et. A McLaren 3000 autó értékesítésére számított, vagyis 10 százalékkal meghaladta a teljesítménye a saját elvárásait.

Tavaly még azért is volt ok az ünneplésre Wokingban, mert elkészült a cég 10 ezredik autója, egy kerámiaszürke 570S modell.

Idén további nagy növekedésre lehet számítani, mert tavaly év végén kezdődött meg az 570S-nél is olcsóbb 540S értékesítése.

„2016 remek év volt a McLaren Automotive számára. Egy éve még arra számítottunk, hogy enyhe növekedéssel zárjuk a 2016-os évet, ehhez képest az eredmény a legoptimistább elképzeléseinket is felülírta” – nyilatkozta Mike Flewitt, a cég ügyvezetője.

A márka legnagyobb piaca Észak-Amerika, ahol az autók harmada, 1139 darab talált gazdára.

A McLaren 2022-ig 15 új vagy felújított modellt fog bemutatni, közülük az első, a 650S átdolgozott változata a márciusi Genfi Autószalonon debütál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....