Jaguar

Megduplázza motorgyára méretét a Jaguar Land Rover

2015.11.25.

A Tata konszern tulajdonában lévő brit gyártó hivatalosan jelentette be a wolverhamptoni bővítést, az ok a kereslet növekedése.

A Jaguar Land Rover megduplázza az új wolverhamptoni motorgyára méretét, amit azzal indokolnak, hogy a friss, és a jövőben megjelenő modellek iránt a vártnál élénkebb kereslet mutatkozik. A gyárbővítés több száz új munkahely létrehozását is jelent, amivel a Jaguar Land Rover dolgozói létszáma jövőre 40 ezerre emelkedik.

Jelenleg Wolverhamptonban készül az új, négyhengeres Ingenium motorcsalád, amelynek kétliteres dízel tagjai már megtalálhatóak a Jaguar XE, XF, Land Rover Discovery Sport és Range Rover Evoque modellekben. A moduláris motorcsaládnak hamarosan a biturbó dízel és az egyturbós benzines tagjai is bemutatkoznak, amelyekkel a JLR mindhárom gyárát el fogják látni.

A 700 alkalmazottat foglalkoztató, 550 millió fontból épített, tavaly nyitott wolverhamptoni gyár eddig 50 ezer motort gyártott. A 450 millió fontos beruházással létrejövő bővítés után a gyár alapterülete 200 ezer négyzetméterre fog nőni, ami a JLR szerint azt jelenti, hogy ez lesz az egyik legjelentősebb brit autóipari létesítmény. Az új, saját fejlesztésű Ingenium motoroknak köszönhetően a JLR-nek már jóval kevesebb motort kell rendelnie korábbi tulajdonosától, a Fordtól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....