Honvédelmi Minisztérium

Megérkezett a tatai páncélosdandárhoz az első Bölény

2024.12.11.

Megérkezett szerdán Tatára, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájába az első Wisent 2. A magyarul bölény névre hallgató műszaki harcjárműből még egyet várnak idén, a jövő hétre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy minden korszerű hadseregnek szüksége van lánctalpas, magas védelmi képességekkel rendelkező, páncélozott műszaki harcjárműre. A Wisent 2 minden ismérvnek megfelel, hiszen a Leopard2 harckocsi alvázára épült műszaki vontató képes megrongálódott, elakadt harcjárművek mentésére és vontatására, de daruzásra, árokásásra, aknák kifordítására alkalmas eszközökkel is fel lehet szerelni.

Szalay Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Wisent 2 mellett ugyancsak érkezett szerdán egy újabb, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7 HU harckocsi, és ezzel 31-re nőtt a páncélosdandár vitéz Tarczay Ervin Harckocsizászlóalj állományába kerülő Leopárdok száma. A tervek szerint egy hét múlva a Wisent 2-vel együtt még két Leopardot szállít le a németországi gyártó Tatára. A honvédelmi miniszter a műszaki harcjármű részleteiről elmondta: a Wisent 2-t a Flensburger Fahrzeugbau német katonai járműgyártó vállalat fejlesztette ki.

A moduláris felépítésnek köszönhetően a Leopard 2-es alvázra épített rendszert öt óra alatt lehet átépíteni harckocsimentőből páncélozott műszaki lánctalpassá. Daruja akár 32 tonnát is megemelhet, így képes segíteni a harctéri körülmények között végzett nagyobb volumenű javítások, például egy motorcsere elvégzésében.   

Fotók: HM/Facebook

A szerződés alapján műszaki mentő és hídvető lánctalpasok is érkeznek a Magyar Honvédséghez. 2028-ig a XXI. századi hadviselés követelményeinek megfelelő harckocsik mellett 5 darab Wisent 2HU műszaki vontatót és 3 darab Leguan 2HU hídvető harcjárművet adnak át Magyarországnak.

Ezek teszik teljessé a megújuló páncélos fegyvernemet, hogy a folyamatosan érkező high-tech eszközök a magyar emberek biztonságát szolgálják, tovább építik a honvédség elrettentő erejét.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....