Űrkutatás

Meghalt Alan Bean amerikai űrhajós

2018.05.27.

- Elhunyt életének 86. évében Alan Bean amerikai űrhajós Houstonban, aki negyedik emberként járt a Holdon 1969-ben az Apollo-12 misszió keretében, s 1973-ban a Skylab űrállomás parancsnoki tisztségét is elátta - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

- Alan Bean egykor azt mondta, Nekem van a világon a legszebb életem - hangsúlyozta Jim Bridenstine, a NASA új igazgatója. Hozzátette: "Ez egy vigasztaló emlék, miközben gyászoljuk halálát". A család közlése szerint szerettei körében érte a halál a houstoni metodista kórházban két hetes betegséget követően.

Bean negyedik emberként a Holdon a Viharok Óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett térségeiben hagyta hátra lábnyomait, mindössze négy hónappal Neil Armstrong 1969 júliusi történelmi Apollo-11-es küldetését követően. Bean a Holdra szálló egység pilótájaként Pete Conrad asztronauta társával összesen mintegy 31 órát töltött a Holdon, ebből több mint hét órát az űreszközön kívűl a Holdfelszínen sétálva, miközben Richard Gordon űrhajós a fejük felett keringő parancsnoki modulban a jövőbeli missziókhoz keresett leszállóhelyeket.

1973-ban Bean az első amerikai űrállomásra, a Skylabre induló második misszió parancsnoka volt. Owen Garriott és Jack Lousma űrhajóstársaival 59 napott töltött alacsony Föld körüli pályán. 1981-ben vonult vissza a NASA-tól, hogy festőművészként dolgozhasson. Alan Beant felesége, Leslie és korábbi házasságából származó két gyermeke gyászolja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..