gyászjelentés

Meghalt a Rába legendás vezérhelyettese

2021.01.19.

Romvári Ferenc, a Rába Mustang-díjasa életének 90. évében meghalt. Közölte Facebook oldalán egykori munkatársa. 

Romvári Ferenc 1954 július elsején került a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárhoz, s 2007. december 21.-i nyugdíjazásáig a Rábánál dolgozott. Hosszú évtizedeken át vezérigazgató-helyettesi beosztásban, főnöke a már életében vörös bárónak nevezett Horváth Ede volt.

A Rábában mindig is úgy tartották számon, hogy Horváth Ede volt a politikai vezető, Romvári Ferenc pedig az ész, mint konstrukciós vezető..
Öt évvel ezelőtt készült a kép Romvári Ferencről, kezében a Mustang-díj.
 
Diplomát a műszaki egyetemen szerzett, dolgozott Csepel Autógyárban, az Ikarusban, majd visszatért a Rábához, ahol 53 évet húzott le. Nyugdíjazása után sem szakadt el a győri nagyvállalattól, sokáig a Rába Jármű Kft. felügyelőbizottságának tagja volt. 
 
Az autoszektor.hu 2016-ban, 85. születésnapján látogatta meg, akkor még úszott, kerékpározott, harmadik kedvenc sportjáról a vitorlázásról azonban akkor már lemondott.
 
Romvári Ferenc életművét hamarosan egy hosszabb emlékező írásban is bemutatjuk.
 
Feri bácsi, nyugodjon békében!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....