üzemi nyereség

Megháromszorozódott a Boeing üzemi eredménye

2017.07.27.

Háromszorosára emelkedett az amerikai Boeing repülőgépgyár üzemi és adózott eredménye az első félévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság az MTI-vel.

A gyártó tájékoztatása szerint annak ellenére értek el kiemelkedő pénzügyi teljesítményt, hogy árbevételük nagyobb részt a kevesebb gépátadás miatt hét százalékkal 43,7 milliárd dollárra csökkent. Az üzemi eredmény azonban 1,3 milliárdról 4,5 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 985 millióról 3,2 milliárd dollárra emelkedett a félév végével.

A Boeing azzal magyarázta a jobb pénzügyi eredményeket, hogy sikerült optimalizálniuk a termelést és máskorra időzítettek egyes kiadásokat. A cég listaárakon számolt rendelésállománya 482 milliárd dollárt tett ki, ami 2 milliárd dollárral magasabb, mint tavaly ilyenkor.

A bevételek legnagyobb részét adó kereskedelmi repülőgépgyártás területén 6 százalékkal kevesebb, 352 gép készült el és került az üzemeltetőkhöz, emiatt 6 százalékkal 30 milliárdra csökkent az árbevétel, de az üzemi eredmény a tavalyi 60 millió dollárról idén június 30-ra 2,7 milliárd dollárra ugrott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..