Elon Musk

Meghökkentő jóslattal állt elő Elon Musk

2020.12.03.

A végtelen fantáziájáról ismert Elon Musk most újabb meghökkentő jóslattal, illetve tervvel állt elő. Társasága most azon töri a fejét, minként tudna hat éven belül embereket juttatni a vörös bolygóra - írja a hiorado.hu.

Elon Musk nem egy tétlenkedő típus: azt követően, hogy Berlinben részt vett az Axel Springer díjátadó gáláján és megpendítette, hogy nem zárkózna el a Tesla egy esetleges autóipari fúziótól, egy akvizíciót is beleértve, s miután gyorsan felrázta a cégét, megüzenve, hogy csipkedjék magukat, mert részvényárfolyamuk összeomolhat, „mint üveggyöngy a kőtörő kalapács alatt”. Mintegy melleslegmegemlítette a CNBC-nek: bízik benne, hogy cége embereket küldhet a Marsra, „hat éven belül”, tehát legkésőbb 2026-ig.

Az üzletember úgy fogalmazott: „ha szerencsénk van, négy éven belül” indítja űrutazóit a cég, míg egy személyzet nélküli űrhajó két éven belül útra kelhet. A capital.fr francia gazdasági portál emlékeztetett: Musk most megerősítette korábbi, 2016-os ígéretét. Akkor ugyanis kijelentette a mexikói Guadalajában tartott 67. Világűrkongresszuson, hogy „ha minden jól megy”, 10 éven belül embereket indít a Marsra. Korábbi információk szerint tervezett, rozsdamentes acéljárműve akár 100 főt is képes szállítani.

A Starship nevű űrhajó fejlesztése prioritássá vált, mióta a SpaceX Crew Dragon nevű űrjárműve eljuttatott két asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra júniusban. A hatalmas, hengeres test, a „kalapot viselő” acélsilóra emlékeztető Starship prototípusa augusztus 4-én emelkedett a magasba, 150 méterre, majd sikeresen landolva fejezte be a tesztutat. A társaság most arra készül, hogy a Starship legközelebbi próbaútján más 15 ezer méteres magaságba emelkedjen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....