gazdaságfejlesztés

Meghosszabbította az MNB a hitelek lehívását

2013.08.02.

A növekedési hitelprogram eredeti időkeretének megtartása mellett meghosszabbítja az MNB igazgatósága a hitelek lehívására rendelkezésre álló időkeretet egy hónappal, 2013. szeptember 30-ig - a monetáris tanács felhatalmazása alapján csütörtökön hozott döntést a jegybank a honlapján tette közzé.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a beruházási hitelek esetében a hitelösszeg legalább 30 százalékát 2013. szeptember 30-ig kell folyósítani, az e feletti rész felhasználására pedig 2014. március 31-ig van lehetőség. A hitelszerződések megkötésére változatlanul 2013. augusztus 29-ig van lehetőség, az eredetileg kitűzött határidőnek megfelelően.

Nagyban lehetne javítani a hitelkeretek kihasználásának hatékonyságán, ha a II. pillérben megmaradó kvótákat a bankok az I. pillérben is felhasználhatnák.    

Az MNB igazgatósága arról is döntött, hogy az I. pillérben mutatkozó túlkereslet nagyobb arányú kielégítése és így a rendelkezésre álló keretösszeg hatékonyabb felhasználása érdekében a hitelintézetek a II. pillér keretében számukra allokált hitelkeret jelenleg még rendelkezésre álló részét felhasználhatják az I. pillér feltételei szerinti hitelek nyújtására is.
A jegybanki közlemény emlékeztet arra, hogy a monetáris tanács 2013. április 4-i ülésén döntött a MNB növekedési hitelprogramjának  elindításáról, majd annak érdekében, hogy minél több kis- és középvállalkozás juthasson hitelhez a program keretében, május 28-i ülésén 50 százalékkal megemelte a keretösszeget a korábban meghatározotthoz képest.
A program I. pillére keretében a beruházások, forgóeszközök és uniós támogatások finanszírozására felvehető hitelekre, illetve korábban ilyen célokra felvett hitelek kiváltására rendelkezésre álló keretösszeg így 425 milliárd forintra, míg a program II. pillére keretében a deviza alapú hitelek kiváltására felvehető hitelekre rendelkezésre álló keretösszeg 325 milliárd forintra emelkedett.
Az MNB többször konzultált a programban részt vevő hitelintézetekkel és a vállalati szféra képviselőivel. Az MNB növekedési hitelprogramjával kapcsolatban jelentős az érdeklődés, különösen az I. pillér kapcsán, ahol több bank esetében a számukra allokált hitelösszeg többszörösére nyújtottak be hitelkérelmet a vállalkozások.

Az előzetes felmérések szerint a II. pillérben azonban elképzelhető, hogy a tényleges kereslet kismértékben elmarad a rendelkezésre álló jegybanki hitelkerettől.

A meghosszabbítást indokolja, hogy a hitelintézeti partnerektől és az üzleti szféra képviselőitől kapott visszajelzések szerint a program sikeres lebonyolítását segítené, ha több idő állna rendelkezésre a vállalkozások számára a folyósítási feltételek teljesítésére. Ugyancsak nagyban lehetne javítani a hitelkeretek kihasználásának hatékonyságán, ha a II. pillérben megmaradó kvótákat a bankok az I. pillérben is felhasználhatnák.     
Az MNB igazgatósága emiatt döntött úgy, hogy a program eredeti időkeretének megtartása mellett egy hónappal, szeptember 30-ig meghosszabbítja a hitelek lehívására rendelkezésre álló időt - olvasható a jegybank közleményében.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....