pályázatírás

Megjelent a már várt Kapacitásbővítés pályázat!

2015.06.10.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című felhívás célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése.

A június 9-én megjelent és július 8-tól benyújtható két pályázati felhívás keretén belül lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Elsődleges célkitűzés, hogy a korszerű termék előállítási képesség megteremthető, bővíthető vagy fejleszthető legyen. A KKV szektor a pályázati támogatás által versenyképesebbé válhatnak.

A két meghirdetett pályázati kiírás szerint gyártó és feldolgozó vállalkozások, valamint a szabad vállalkozási zónában működő, bármely tevékenységet végző vállalkozások jogosultak indulni. A pályázati felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg 85 milliárd forint.

A pályázat keretén belül támogatás igényelhető többek között eszközbeszerzésre, ingatlanfejlesztésre vagy akár információs technológia-fejlesztésre.

Bővebb információ: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/unios-forrasok-fel...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....